Amikor a fehérvári molyok ötödszörre is összejöttek :)

Mivel én még csak zsenge blogoló vagyok, megkaptam a megtisztelő feladatot, hogy a fehérvári molyklub aktuális krónikása legyek, ezzel a saját előmenetelemet és a köz érdekeit is szolgálva. Tehát most summáját írom a tegnapi délutánnak-estének :)

A hivatalosan 13 órakkor kezdődő találkozó ismét a VOKE könyvtárban került megrendezésre, mindenki kedvenc könyvtárosa, Brigi jóvoltából, szerintem elmondhatjuk, hogy ez immár fehérvári molyok hivatalos könyvtára. Én csak 15 óra körül estem be a fránya suli miatt, ekkor már a társaság nagy része javában beszélgetett: @DAndrea, @Miestas, @Morn, @FruzsinaRacz, @janeeyre, @Zoltán, a meglepetésvendég @Princze és csodálatos vendégművésznőnk, @Nita_Könyvgalaxis :) Az asztal megrakva mindenféle földi jóval, szokás szerint, majd megérkeztek a többiek is, személy szerint @Nusii, @mazsa, @Amrita és @Eszter0119, és bele is vágtunk a délután fő programjába, az Activityzésbe. Két csoportban játszottunk, az egyikben Miestas, Princze, Nita, Angel és mazsa, a másikban Fruzsi, Morn, Zoltán és jómagam, valamint táblácskán a mi oldalunkat erősítette @piciszusz és @VikHtor is :) 

Nem is az a lényeg, hogy ki nyert (igen, az előbbi csapat :)), hanem hogy rengeteg mindent megtudtunk, például:

•  nem tudom lerajzolni az Urak és játékosokat, sőt, egyáltalán nem tudok rajzolni, a A legyek ura-rajzomon a legyeket madártól a kecskéig mindennek tippelték :)
• léteznek olyan könyvek, mint például a Kecskerúzs
• a Száz év magányt nagyon nehéz elmutogatni, viszont Zoltán simán ki tudja találni, sőt, a szerelemből a Szerelem a kolera idején-t is rávágta, elvéve ezzel Nitától az esélyt, hogy kolerában elhunyt emberek halmait rajzolhassa le :)
• nagyon meggyőző holttest tudok lenni a könyvtárban :)
• majdnem minden könyvcímben van állat, ami az esetek döntő többségében macska :)

A játék után szó szót követett, beszélgettünk a ferde hajlamú tanárokról, a röhejes nevekről és a horrorhoz fűződő viszonyunkról is. Hatalmas siker övezte Princze isteni sütijét, megtudtam, hogy a nude reading bizony sexy (mert én erről eddig bizony lemaradtam, pedig van benne valami :)) és láttunk igazi madárgyűrűket is, Amrita jóvoltából.
A könyvtári záróra és @peti_bácsi csatlakozása után a székhelyünket áttettük a Kafkabeatbe, ahol amíg el nem kezdődött a Barcsay Jenő Emlékzenekar érdekes, és bizony hangos koncertje, tovább folytattuk a beszélgetést, megtudtuk, milyen a meggysör (fura) valamint hogy Eszter szereti az Abbát és Angel-lel mindketten 30Y-fanok vagyunk :)
Itt ismételten köszönjük Zoltánnak, hogy elkísért minket a buszpályaudvarig, ahol Morn felszállt a hazafelé tartó buszra, Angel-lel pedig továbbmentünk, GYALOG!!! XD
Ha jól összeszámolom, 8 órát töltöttem el molykörben a délután folyamán, és talán nem meglepő, hogy alig tűnt valamennyinek. Közhely, de igaz: jó társaságban csak úgy repül az idő. És szerintem egy emberként örültünk, amikor Nita azt mondta, ez volt az egyik legjobb molytali, amin valaha részt vett :)
Jövő hónapban találkozunk!!! ;)
P.S.: Remélem, a küldetést sikeresen teljesítettem! :)

(Rém)Álmaim könyvtárosa

(Elöljáróban: nem ígértem, hogy csak könyvekről fogok írni, és főleg úgy, hogy alig van időm olvasni, más témákat is érinteni fogok. Én kérek elnézést.)

12 éves korom óta járok ugyanabba a könyvtárba, tehát már-már törzsközönségnek számítok. Először a gyerekrészlegen voltam tökéletesen otthon, aztán fokozatosan mélyedtem el a picike, de barátságos intézmény kínálatában. Volt egy kedvenc könyvárosom: mindig kontyban hordta a sötétbarna haját, finom szépségű volt, mint egy Austen-hősnő, és bármit kérdeztem vagy kértem tőle, mosolyogva válaszolt.
De aztán egyre ritkábban volt ott, és a másik könyvtárost már nem sikerült a szívembe zárnom, főleg egy sokat emlegetett incidens után, amikoris megérdeklődtem tőle, hogy mivel nem találom az Interjú a vámpírral-t a polcon, megnézné-e másik fiókkönyvárban vagy hasonló. Teljes döbbenettel bámult rám, én pedig teljesen döbbenettel vissza, miután kijelentette: "De hát az egy film!!!" Itt feladtam, inkább nem kérdeztem semmit, és nem voltak problémáim.
A végső csalódás azonban akkor ért, amikor a következő könyvtáros munkába állt, körülbelül fél éve. Semmiképp nem akarok felsőbbrendűnek tűnni, de egyszerűen: buta. Nem csak azért, mert azóta sem volt képes elsajátítani a számítógépes kölcsönzési rendszert, hanem mert a szavain, az írásán, a modorán látszik és hallatszik. Ez még önmagában nem lenne probléma, de hogy ezzel hétről hétre a könyvtárban kell szembesülnöm, nagyon fáj.
Mi családilag járunk könyvtárba, Anyu az öcsém és én, lerakjuk az asztalra a visszahozott könyveinket, a tetejükre az olvasójegyet, és szétszóródunk az érdeklődési területeinknek megfelelően, hogy aztán néha találkozzunk, megosszunk esetleges új felfedezéseket. Múltkor kedvenc könyvtárosunk kicsit összekeverte az olvasójegyeket, így az öcsém könyveit az anyu olvasójegyére kölcsönözte ki és fordítva. Ami nem lenne egetrengető probléma. Egyszer. De mindig történik valami gikszer, "ó, ezt a kölcsönzést most véletlenül visszavettem?", "most ezek a könyvek azokat amiket már leolvastam vagy amiket még nem?" und so weiter. Alapvetően türelmes ember vagyok, de ez már nekem is sok. Könyvekről főleg nem merem megkérdezni, amióta L.M. Alcott Jo fiai című regényének címében a Jo nála kiejtés szerint is "jó" volt, valamint láttam, hogy harmadik nekifutásra tudta azt leírni, hogy "október".
És közben vannak könyvtárosok, akiknek nincs állásuk, mert ilyen emberek töltik be? Hiába könyvtáros a hölgyemény, nem tudom kinézni belőle, hogy elolvasott akár egy klasszikusnak nevezhető könyvet. Biztosan nem osztaná a lelkesedésemet Shakespeare szonettjei, az orosz realista regények vagy a Nyugatos költők iránt.
Hiszem, hogy vannak olyan könyvtárosok, mert volt szerencsém találkozni már eggyel. (remélem, ha esetleg olvasod, Brigi, tudod, hogy rólad van szó :)) Aki szeret olvasni, akivel igazán lehet könyvekről beszélgetni. Aki nem csak úgy a könyvtárban dolgzozik, hanem tényleg könyvtáros.
Múltkor már javasolták többen, hogy akkor járjak másik könyvtárba. Valószínűleg elérkezett az ideje, ez a pénteki látogatás úgy felbosszantott, hogy legszívesebben sikoltoztam volna. Csak nehéz otthagyni a könyvtárat, ahol úgy igazán belevetetettem magam az olvasásba, ahol tudom, hova kell nyúlnom, hogy ott legyen a Rudolf trónörökösről szóló könyv, amit csak én olvastam, de már százszor, ahol az ingyenesen használható számítógépekre mindig túljelentkezés van, de a polcoknál csak egy-egy ember válogat, és ahol nincs egy épkézláb könyvtáros. De ez mégiscsak az én megszokott könyvtáram, és rossz érzés, hogy már nem szeretek odajárni.
Visszatérek a megyeibe, ahol 3 éve olyan elveszettnek éreztem magam az óriási polcok és a felnőttek között. Most viszont szükségem van rá, hogy visszadja a hitemet a könyvtár intézményében és a könyvtárosban, mint titulusban.

A szerelem sohasem változik. Csak az élet.

Lisa Jewell: Vince és Joy
Vince Mellon és Joy Downer szerencsés és szerencsétlen emberek egyszerre: egy kamaszkori nyaraláson találnak egymásra, és hihetetlen lelki kapocs alakul ki közöttük. De egy csúnya családi ügy miatt elszakadnak egymástól, és sok éven át nem is tudnak a másikról. De mindkettejükben ott motoszkál a gondolat: mi lehet Vele...?
Egyikük élete sem úgy alakul, ahogy tervezték: Joy mindennapjait egy rossz házasság keseríti meg egy férfival, akit sosem szeretett, Vince pedig hiába alapít családot, ez sem hozza meg a boldogságot. Nem tudják elfelejteni egymást, hiszen mintha a sors is azt akarná sugallni, hogy ők ketten összetartoznak. És végül, 500 oldalnyi viszontagság után sejthető, hogy Vince és Joy végre újra egymásra találnak.
Ez a regény engem nagyon felidegesített. Az elején magával ragadott a szerelem, hogy aztán a mű közepén a padlóra küldjön. És nem tudtam együttérezni sem Joy-jal, aki képes volt hozzámenni egy férfihoz, akit nem szeretett, és éveken keresztül volt hajlandó tűrni neki, Vince-szel szintén nem, hiszen nem tud kitörni a saját hétköznapiságból, nem látja, hogy a felesége megcsalja.
A főszereplők csak hosszú idő és szenvedés árán tudnak kitörni a saját kelepcéjükből, hogy végre folytathassák azt, ami azon a régi nyaraláson elkezdődött. De ezt soha nem tudjuk meg, mivel az írónő a gyönyörű végkifejlettől "menti meg" az olvasóját: Vince becsenget Joy ajtaján, és vége. Nagy kár.
Lehet, hogy az élet ilyen, hogy elsodródunk egymástól, hogy sokáig élünk boldogtalanul, reményvesztetten, hogy nem tudjuk áttörni a saját korlátainkat. És tudom, hogy nagyon szentimentális, de én egy romantikus regénytől másféle romantikát várnék.
Valószínűleg rosszkor talált meg, egyszerűen nem tudtam értékelni, még akkor sem, ha az igazi mondanivalóját értem. Értem én, csak fel nem foghatom.

6/10, ez most bizony nem "jött át".

A tények:
olvastam: 2011. január 20. - február 9.
forrás: városi könyvtár, Szfvár
eredeti cím: Vince and Joy
fordította: Vágó Anikó
terjedelem: 541 oldal
Ulpius-ház Könyvkiadó, 2009

Az Árnyékvilágon innen és túl

Spirit Bliss: Árnyékvilág

Bár alapvetően vonzódom a Twilight-tal kapcsolatos dolgokhoz, több ilyen témájú fanfiction-höz is volt már szerencsém, de Spirit Bliss írásai eddig elkerültek, mígnem aztán valamelyik nap az egyik osztálytársam kezében megláttam, és mivel még aznap elolvasta, azon nyomban kölcsön is adta. Vörös pöttyösben én még nem csalódtam (olyan nagyot), úgyhogy lelkesen vágtam bele az újabba.
A történet Adam Swansonról, a fiatal és hirtelen befutott színészről szól, aki egy fogadáson találkozik Camillával, egy festőlánnyal, aki a legtöbb nőnemű élőlénnyel ellentétben nem elvakult rajongással viseltetik Adam iránt. Alakulófélben lévő románcukat viszont megzavarja mind az Adam-et övező hisztéria, mind egy őt zaklató őrült rajongó, aki rajongása tárgyáért akár gyilkolni is képes...a vége viszont az abszolút, tökéletes, cukormázas happy end, mi más is lehetne :)
A történet klisék sorozata, ez már az ajánlóból kiderül, és körülbelül a negyedétől biztosan tudod, ki lesz a hunyó, valahogy mégis olvastatja magát. Bár nem szépirodalmi, a stílusa mégis gördülékeny, a szereplők szerethetők...kivéve talán Adam. Az író nem is titkolja, hogy a főhősét egy az egyben Robert Pattinson eddigi élete ihlette (sőt, a zárójelenetben maga Rob is megjelenik), ami nem is feltétlenül baj, de attól még lehetett volna legalább egy kicsit más...mert a kékesszürke szem és a folyamatos hajturkálás mintha túlzottan is ismerős lenne...
Spirit Bliss könyve párnapos, egyszeri kikapcsolódásnak remek, viszont nem venném egy kategóriába a szépirodalmi könyvekkel, sem a témát, sem a nyelvezetet tekintve, ami bár olvasmányos, mégis vannak benne olyan megbicsakló, "döcögős" mondatok, amit ebben az esetben nem róhatok fel a hanyag fordítónak sem. A romantika romantikus, talán túlzottan is az, de még mielőtt zavaróan cukormázba csapna át, történik valami tragikus is. Bár végig tudod, ki lesz a "gonosz", az utolsó harmadban azért még érnek váratlan fordulatok, amit értékelek, egyedül a végét érzem összecsapottnak és az a fajta túlcsordulás már az én romantikus lelkületemnek is sok :)
Kikapcsolt, megnevettetett, nem kellett rajta gondolkodni, és a Vörös pöttyös könyveknek az én szememben ez is az első számú küldetésük.
Számosítva 7/10-re értékelném, középkategóriás modell, nem szeretném hetente lekapni a polcról, viszont az íróját megjegyzem, mivel szerintem tudna ennél még jobbat is, azt pedig kíváncsian várom majd (csak ne Árnyékvilág 2. legyen, könyörgöm!!!!).

A tények:
olvastam: 2010. január 18. - január 20.
forrás: osztálytárs kezéből kinézve - nagyon meggyőző tudok lenni, ha könyvről van szó :)
terjedelem: 349 oldal (az olvasói véleményeket túlzott elfogultságuk miatt nem bírtam végigolvasni, így azt nem számolom bele, én kérek elnézést)
Könyvmolyképző Kiadó, 2010



Profilozás alapfokon

Max Allan Collins: Gyilkos elmék - Egy fenevad profilja

Mostanság hétköznap esténként csak úgy dőlnek a TV-ből a mindenféle helyszínelős sorozatok, de nekem mind közül a Gyilkos elmék a kedvencem. Valószínűleg azért, mert a gyilkossági nyomozás egy nagyon érdekes oldalát mutatja be, a tettes pszichológiai elemzését, vagyis a "profilozást".  Ezért is örültem nagyon, amikor pár történet megjelent könyv formában is, de mintha éreztem volna, hogy nem érné meg megvenni, úgyhogy szépen megvártam, amíg beszivárgott a könyvtárba...és milyen jól tettem!
A történet szerint az FBI viselkedéskutató egysége egy olyan chicagói tettes után nyomoz, aki más híres sorozatgyilkosokat másol, többek között Sam Fiát, Ted Bundyt és Jeffrey Dahmert. Így nehéz a személyiségének megítélése, hiszen más gyilkosokat tükröz, de végül az FBI-ra jellemző profi profilozással járnak az ügy végére (a poént nem lövöm le, hátha ezzel a posttal nem veszem el valakinek végleg a kedvét, és megpróbálkozik az elolvasással).
A könyvben az a jó, hogy párhuzamosan fut a nyomozás és közben a gyilkos szemszögéből is megismerjük az eseményeket. De nagyjából ennyivel véget is értek a pozitívumok, amiket fel tudok sorakoztatni mellette.
A magyartalan fordítás szinte teljesen élvezhetetlenné teszi a történetet magát, és talán az sem ártott volna, ha a fordító belenéz a sorozatba, mielőtt kiadja a kezéből a munkáját, így talán nem használta volna a "profilozó" helyett az "elemző" kifejezést, és az ügynökök sem lettek volna "felügyelő különleges ügynökök" (mert szerintem ilyen nincs). De nem csak a a nyelvezet idegesített, és ez már nem a fordító hibája sajnos: Rossi soha nem volt ellenszenves Reid-del szemben, és JJ szinte mindig kinn van terepen, nem csupán "összekötő". És halvány gőzöm nincs, miért hord mindenki papucscipőt XD
(azt már csak a zsugori énem jegyzi meg, hogy utolólag biztosan bántam volna, ha ilyen borsos árat adtam volna ki egy ilyen minőságű kötetért...)
Összességében: egy nagyon remek sorozat alapján, egy jó alapsztoriból egy harmatgyenge regény. Csak azért 5/10, mert a kedvenc karakterem, dr. Reid úgy összességében rendben volt :)

A tények:
olvastam: 2011. január 3. - január 9.
fordította: Rakoncza Richárd
eredeti cím: Killer profile
terjedelem: 302 oldal
JLX Kiadó, 2010

VIII. Henrik udvarában

Philippa Gregory: A másik Boleyn lány

1522-ben, VIII. Henrik uralkodása idején járunk. A királyi udvar életében meghatározó szerepű a Boleyn család, különösen azután, hogy kisebbik lányuk, Katalin királyné egyik udvarhölgye, Mary megtetszik az uralkodónak. A hataloméhes Boleynek az érzelmekre való tekintet nélkül szakítják el a még szinte kislányt a férjétől, és hamarosan a király szeretője lesz. Az udvar másik üdvöskéje, Mary Franciaországból hazatérő nővére, a csodaszép Anna, aki eszével és pimaszságával kitűnik a többi udvarbeli hölgy közül. Hiába ajándékozza meg Mary egy kislánnyal, majd fiúval is Henriket, Anna az uralkodót is rabul ejti, a Boleynek pedig gondolkodás nélkül félreállítják az érző szívű, de bábként kezelt Mary-t, hogy a nővérét ültessék a helyébe, ő pedig csak a "másik Boleyn lány" legyen, akit még arra is kényszerítenek, hogy megtanítsa a nővérének, hogyan "bánjon" a királlyal. Miközben Mary egy szegény udvaronc, William mellett igaz szerelemre talál, Anna feljebb jut, mint akárki: Katalin királyné jogtalan elűzése után Anglia királynéjává koronázzák. De hiába a hatalom és Henrik szerelme, Anna képtelen a legfontosabb királynéi kötelességére: trónörököst adni az országnak. Több vetélés, majd egy torz gyermek után Henrik boszorkánysággal vádolja a feleségét, közeli udvartartását pedig paráznasággal, és az ambíciózus, gyönyörű Anna a történelemből jól ismert sorsra jut. Mary, a másik Boleyn lány pedig a történelemtől elfeledetten, mégis boldogságban éli le életét.
A Tudor-kor számomra is az angol történelem legérdekesebb korszaka, de ez a regény merőben  különbözött azoktól, amiket eddig olvastam, főleg ami Boleyn Anna személyiségét illeti. Az eddig megismert történetekben nem volt ilyen sarkos, nehezen kezelhető, önző ember, persze attól még lehet, hogy a valóságban inkább az itt vázolt felelt meg a személyiségének. és nem például Robin Maxwell Boleyn Anna titkos naplója (már régen olvastam, de szintén jó könyv, ha jól emlékszem :)) című regényében, és így egy kis álomképet rombolt le bennem. A két lánytestvér vetélkedése, a szócsaták és gúnyolódások, Anna szívtelensége és Mary meghunyászkodása egy ilyen hataloméhes világban akár érthető is, de azért néha Anna gőgös álarca mögül is kivillan az igazi, érző ember, akinek szüksége van a húga támogatására, és ezek a pillanatok nem csak Mary számára voltak meghatóak.
Az udvari élet részletes, gördülékeny stílusú bemutatása, a pazar lakomák, a csodaszép ruhák még életszerűbbé tették a történetet, William karaktere pedig üdítő volt az udvari intrikusok és szajhák között. A Boleyn család idősebb tagjainak, a lányok szüleinek és nagybátyjának jellemábrázolása is remekbeszabott, annyira gyűlöltem őket, amennyire megérdemelték :)  
10/10, olyan regény, ami nem érdemtelenül lett világsiker mind könyv, mind film formájában.

A tények:
olvastam: 2010. december 30. - 2011. január 3.
forrás: könyvtár
fordította: Megyeri Andrea
eredeti cím: The Other Boleyn Girl
terjedelem: 718 oldal
Palatinus Kiadó, 2007

2010 számokban és címekben

2010 januárjában magamhoz képest is nagy fába vágtam kicsinyke fejszémet: az egyik könyves blog hatására elhatároztam, hogy én is vezetni fogok egy "olvasónaplót", minden könyvről tartalommal, értékeléssel, pontozással. Kíváncsi voltam, mennyire leszek kitartó, de én és az olvasónaplóvá kitüntetett határidőnaplóm összenőttünk ez alatt az egy év alatt :)

2010-ben összesen 52 könyvet olvastam el, ami így számomra is gyászosan hangzik, viszont az, hogy ez összesen 17481 oldalt jelent, az bizony engem is jócskán meglepett. :) Átlagolva ez 48 oldalt jelent naponta, és azt, hogy az olvasott könyveim átlagosan 336 oldalasak voltak.

Az elolvasott könyvekről:

• 39 könyvet külföldi, 13-mat magyar író írt
• 9 kötelezőt olvastam, ebből 6 magyar és 3 világirodalmi
• 24-et írt női, 28-at férfi író (ezen is meglepődtem, azt hittem feministább vagyok :))
• 24 könyvet könyvtárból, 10-et kölcsönkérve, 18-at magánykönyvtárból olvastam el
• az év elején összeírt kilométeres várólistából teljesítve: 8 (úúúúú...)
• a könyvek közül 6 volt a Könyvmolyképző Kiadó Vörös Pöttyös könyveiből :)
• leginkább tetszettek: Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége
                                        Daphne de Maurier: A Manderley-ház asszonya
                                        Joanne Harris: Ötnegyed narancs
                                        Anne Bronte: Wildfell asszonya
• legkevésbé tetszettek: Petőfi Sándor: A helység kalapácsa
                                          Arany János: Toldi estéje
                                          (én kérek elnézést, de nekem ezek nem mennek)
• engem lepett meg a legjobban, hogy mennyire tetszett: Jókai Mór: Az arany ember
• legtovább olvasott: Elizabeth Gaskell: Édesek és mostohák (35 nap)
• leggyorsabban kivégzett: Alyson Noël: Evermore - Mindörökké
                                                Lev Tolsztoj: Ivan Iljics halála
                                                Henrik Ibsen: A vadkacsa
                                                (ezeket mind 1 napon belül)
• az írók, akiktől többet is: Stephen King (3)
                                              Joanne Harris (3)
                                              Cecelia Ahern (3)

Nos, úgy nagyjából velük telt el a tavalyi évem na és persze Villányi Attila: Kémia a kétszintű érettségire című csodájával.Az idei évre pedig természetesen ki vagyon tűzve rengeteg nemes cél...aztán majd egy év múlva minden kiderül :)