Az utolsó 7

Félelmetesen hamar érkezett el, de íme, ez az utolsó bejegyzés az Olvasás hét hetének keretén belül. Ebben először is az olvasási szokásaim változásáról.

Nos, azok bizony változtak, mégpedig sokat, és persze a moly.hu hatására. Addig sokkal korlátoltabb voltam az olvasmányok kiválasztásakor, taszított, ami magyar, vagy ami régi. Vicces, hogy mára a klasszikusok a kedvenceim a kortársakkal szemben :) Sokkal inkább befolyásol mások véleménye, egy-egy értékelés, mások blogbejegyzései. De az olvasmányaimról és kiválasztásukról már sok szó esett az elmúlt hetek során, nem nagyon tudok újat mondani. Az hogy hogyan, pedig majdnem mindegy, csak legyen csend, mert akkor tudok leginkább a könyvemre fókuszálni, elmerülni benne. És bár most még papír alapú könyveket forgatok, szeretnék egy kindle-t is, nem pótlásként, csak kiegészítésként, és kérek mellé könyvillatú parfümöt, köszönöm.

Hogy hol és mikor olvasok szívesen? Legszívesebben otthon, vagy a kertünkben, de nem nagyon tudok pl. tömegközlekedés közben vagy az utcán olvasni, mert az kizökkent. És természetesen bármikor, de az esti pár oldal (amiből rendszerint aztán sok oldal lesz) már-már rituális, akkor is, ha éjfél van, anélkül egyszerűen nem bírnék elaludni. Napközben pedig amikor ráérek, és olvasni van kedvem, vagyis bármikor, amikor ráérek :) Általában az ágyon, félig-meddig fekve, de már komolyan kifejlesztett módszerrel párnázom ki a hátam, így aztán kényelmesebb, mint egy fotel, nekem legalábbis nagyon bevált.

Végezetül: nem szoktam az olvasmányaimat évszakok alapján szortírozni, sőt: a Napsütötte Toszkánát a legnagyobb tél közepén olvastam, és az volt benne a legjobb, hogy felmelegítette az átfagyott lelkemet. Vagy ez valamilyen szinten már évszakok szerint számít, csak épp az ellentétes évszak szerint? Ez csak véletlen volt, de ha odafigyelnék erre (vagyis nem az irányítana, hogy kihívás kihívás hátán, plusz még pár újab kihívás, kihívásokkal kiegészítve), akkor biztos így választanék, ellentétesen, mert úgyis mindig az hiányzik, ami éppen nincs :)

Nagyon élveztem ezt a 7 hetet, bár néha kissé nehezen születtek meg a bejegyzések, de ez persze nem a témák hibája, mert azok egytől egyig remekek voltak, majdnem mindről írtam is, amit a legelején még remélni sem mertem. Azt viszont reméltem, és picit csalódott vagyok, hogy esetleg többen tévednének errefelé az esemény hatására, de hát nem lehet a nézettséget kierőszakolni, úgyhogy erről ennyit :) Sok olyan témáról írtam, amikről talán soha nem írtam volna enélkül az esemény nélkül, és ezért nagyon hálás vagyok az ötletgazda és kivitelező Andiamonak, mert ahogy a témákon agyaltam, sok olyasmire is rájöttem magamat és az olvasási szokásaimat tekintve, amin nem biztos, hogy filozofáltam volna egyébként.

Úgyhogy, ennyi lettem volna. Még utoljára az elmaradhatatlan képecske, utoljára egy címkehozzáadás, majd aztán jelentkezés szépséges baglyosplecsniért :))))



Kontrák

A hatodik héten a másik három téma egybevág olyan szinten, hogy mindegyik valami vs. másvalami, így egy bejegyzésbe zsúfolom őket, ők lennének azok:

Klasszikusok kontra kortárs irodalom
Magyar kontra külföldi irodalom, avagy miért félünk egy-egy magyar/külföldi író művétől?
Regények kontra novellák: Ön melyiket preferálja? Miért? Olvas-e novellákat?

Először: nekem inkább klasszikus, mint kortárs. A kortársak még nem bizonyítottak, és amiket ki bírnak adni mostanság…viszont ami klasszikus, annak már van ajánlólevele, túlélt akár több századot is anélkül, hogy feledésbe merült volna. Mindkét kategóriában futottam már bele pozitív és mindencsaknempozitív csalódásba is, de a régieket valahogy teljesen más hangulatban veszem kézbe, mint az újabbakat, nagyobb tisztelettel. Viszont a kortársakkal sem szeretnék lemaradni, így itt is az ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit elvét követem.

Másodszor: eddig inkább a külföldit preferáltam, de Miestas eseménye engem is ráébresztett, mennyire kirekesztem a magyarokat pár rossz tapasztalat (mint a János vitéz, meg a Toldi, meg a Toldi estéje meg a Rokonok meg a…jó, abbahagytam) miatt. Úgyhogy most kicsit jobban próbálkozom a magyarokkal is, most például Az ajtó Szabó Magdától erősen imádat-gyanús, ide nekem az összes Szabó Magdát J A külföldi irodalom egyébként is két esélyes, vagy hozzátesz a fordítás és akkor jobb, mint az eredeti, vagy élvezhetetlenné rontja. Nem szokásom félni az íróktól, úgyhogy ez semmiképp nem tart vissza, inkább csak az időhiány, szokás szerint. Ha volna két életem, elolvasnék mindent, komolyan.

Harmadszor: nemrég jöttem rá arra is, hogy szeretem a novellákat, egész pontosan Örkény egypercesei ébresztettek rá. Igaz, hogy a regények kidolgozottabbak, a novella viszont sokkal nagyobbat tud ütni, sőt, néha az olvasóra bízza a végkövetkeztetést, vagy hogy mi történik azután, hogy az elbeszélésnek vége szakad. Azért a regényeket még így is jobban szeretem, és sokkal több regényt olvasok, mint novellát, mert novellát, mármint JÓ novellát nem tud mindenki írni. Erről Joanne Harris értekezik nagyon jót a Bársony és keserű mandula előszavában, és milyen igaza van, amellett, hogy ő is remek novellákat ír (kár, hogy vissza kellett vinnem a könyvet a könyvtárba, de mindegy, majd sort kerítek még rá).

Ennyi lettem volna az utolsó előtti héten, így két darabban. Nagyon durva, hogy a következő már az utolsó lesz, majd igyekszem még inkább kitenni magamért J

Fiatalság, bolondság

A hatodik, egyben utolsó előtti héten a legutolsó téma áll hozzám legközelebb, ez pedig a következő: Az iskolai irodalomórák bátorítanak vagy tántorítanak? Miért olvasnak egyre kevesebbet a fiatalok? Ön mit olvastatna az ifjúsággal?
Úgyhogy erről most egy külön bejegyzés készült.

Hiszen egy évig még azon ifjak népes táborába tartozom, akiknek az életében (kinek kisebb, kinek nagyobb mértékben) szerepet kap az irodalom óra az iskolában. Általánosban nem volt túl nagy hatással rám a magyaróra: nem is imádtam túlzottan, de nem is tántorított el, mert akkorra már megismertem az irodalom egyik, nekem tetsző szegletét. Felsőben nagyon szerettem a magyartanárnőmet, szeretem máig nagyon, de arról ő sem tehetett, hogy két olyan művet vettünk, amitől nekem máig feláll a toll a hátamon: a János vitézt és a Toldit. Soha nem szerettem őket, de ettől még nem szerettem kevésbé az olvasást. Aztán, a hatosztályos gimiben egy fiatal, ám fiatalságával egyenes arányban szigorú tanárnőt kaptam. De pont a szigorának köszönhető, hogy az ember nem merte nem elolvasni a kötelezőket – és így olyan kincsekkel ismerkedtem meg, mint az Anyegin vagy a Tartuffe. Ő ismertette meg velem Varró Danit, szünetek előtti, lazítósabb óráinkon hozta a Túl a Maszat-hegyent és felolvasott belőle, mi pedig szanaszét dőltünk a röhögéstől J Viszont volt pár ballépése is: nyolcadikban megpróbálta elolvastatni velünk Goethe Faust-ját, mondanom sem kell, nem sikerült, én, az irodalom - és németmániám ellenére 2 oldal után feladtam, egyszerűen nem értettem amit olvasok, és akárhányszor meglátom a Faust-ot a polcon, ez jut eszembe, lehet egy életre eltántorított tőle. De mégis, sokkal több a pozitív élmény vele kapcsolatban, mint a negatív. Oké, egyszer hármasra feletem Vörösmarty Előszó című verséből, de nem a tanárnő nem tanult, ez van.
Tavaly viszont új tanárnőt kaptunk, aki teljesen más, lazán veszi a dolgokat, néha már túlságosan is, hiányzik belőle a tekintély, és a jegyzetei nélkül nem is nagyon tud tanítani. Viszont jó fej, kölcsönadta nekem a Napsütötte Toszkánát, össze lehet vele futni 30Y-koncerten, és ha nem tanultunk, ki lehet tőle könyörögni, hogy aznap ne feleltessen J De ajánl, ajánlotta A Foucault-ingát, igaz azóta nem jutott rá időm, de megjegyeztem, vagy ugye a Napsütötte Toszkánát – nem épp azok a könyvek, amiket talán egy irodalomtanártól elvárnánk, de legalább olvasásra próbál ösztönözni.

Engem tehát mindig is inkább inspiráltak az irodalomórák, pár kivétellel szerettem az ott megismert műveket is, így aztán nem tudom, miért olvasnak egyre kevesebbet a fiatalok, csak elméleteket gyárthatok. Ma már, amikor az ember tobzódik a tévécsatornákban, Internet-hozzáférés van minden háztartásban, PlayStation (nyomoooor) meg hasonlók, kinek jut eszébe kézbe venni egy olyan ósdi dolgot, mint a könyv??? Ráadásul, ha az ember chipset tömve bambulja, ahogy a sztárok a fejükre esnek vagy mi, az semmiféle agymunkát nem igényel (sőt, még pusztítani is lehet a még meglévő agysejteket). Az olvasás ezzel szemben felesleges erőfeszítés, minek olvasni, ha ma már mindenből filmet forgatnak, a kötelezőkből meg ott a rövidített változat, a lényeg bennevan, a körítés meg mégis kit izgat?! A könyvek tök jól mutatnak a polcon, az ember takarításkor letörli róluk a port – a könyvek pedig sikítoznak, mert senki nem veszi őket kézbe. Nekem kell az, hogy magam fedezzek fel egy történetet, ne rágják a számba, én fejtsem meg a szálakat. Kell, hogy új szavakat tanuljak az olvasmányaimból, hogy az ágyamon kucorogjak a horgolt plédem alatt, és azt kívánjam, bárcsak olvasgathatnék így akár napokig. Én is nézek tévét, főleg sorozatokat, sőt, néha nekem is kell egy kis agymosás (erre tök jó a nagy Ő a Viasaton, nemrég fedeztem fel, mindent lehet rajta, csak töprengeni nem J), de az olvasást nem adnám semmiért.
Ez viszont azt is eredményezi, hogy ha mondjuk egy osztályt nézünk, 30 főset mondjuk, abból jó, ha 5-en olvasnak rendszeresen, azért, mert szeretnek olvasni. És a többiek néznek hülyének, hogy könyvtárba járunk és el is olvassuk, amit kikölcsönzünk. És bár vagyunk még többen, nem tudom, meddig lesz ez így, mikor pusztítják ki végleg az emberekből az ilyesfajta kultúrát. Az emberekből, akik hagyják, hogy ezt tegyék velük, mert talán nem is sejtik, mekkorát veszítenek ezzel.

Mit olvastatnék az ifjúsággal? Attól függ, mennyi ifjú az az ifjú. Az öcsém korosztályára, a 10-12 évesekre látok rá leginkább a sajátomon kívül, így arról tudok többet. Az öcsém például imádja a Durrell-könyveket, az például az olvasással ismerkedő gyerekeknek jó kedvcsináló szerintem. Vagy a lányoknak az általam imádott Anne-sorozat vagy a Váratlan utazás. Szabó Magda ifjúsági regényei, az Abigél nekem örök kedvenc. Janikovszky Égigérő füve, vagy Varró Dani már említett Túl a Maszat-hegyen című műve. Az idősebb lányokkal én elolvastatnám a Twilight Saga-t: nem azért, mert annyira nagyon remek, mint irodalmi alkotás, de sokkal jobb, mint a film, és (tapasztalatból mondom) el tudja kapni az embert a gépszíj, és akkor ha már Bella imádja, olvassunk Üvöltő szeleket és Büszkeség és balítéletet és Értelem és érzelmet, innen pedig, ha minden jól megy, már egyenes az út a molyság felé J A fiúknak nem tudom, mi jön be ilyen korban, nekik is tuti a Durrell, vagy a fantasy-k, Star Wars és hasonlók: én a saját fantáziámra bíznám, nem a megfilmesítésre J

Ma van az ifjúság világnapja, az MR2-n ezzel foglalkoznak egész nap. Azt is bemondhatnák: próbáljátok beszuszakolni a könyveket az életetekbe, ifjak, nem fáj, sőt!

Az ötödik hétre

Kicsit a finishben hozom össze ezt a bejegyzést, mert picit rohanósra sikeredett ez a hetem, úgyhogy örülök, hogy vasárnap este végül összejön a dolog :)
Az eheti témák közül háromról tudok érdemben alkotni valamicskét, az első a kedvenc műfajok kérdése. Konkrétan nem tudnám a kedvenc műfajaimat megnevezni, mert amint már az előző bejegyzésben is kifejtettem, egyaránt szeretem a szép- és a szórakoztató irodalmat is. Inkább azt tudom elmondani, mi az, amit eddig még nem, és ezután sem szándékozom: az egyik a nagyon romantikus, Danielle Steel-es vonulat (bár fogékony vagyok a romantikára, nem szeretnék vödörrel az ágy mellett olvasni), a másik pedig a fantasy, ami valahogy nem az én világom, a természetfölötti dolgokból nekem "csak" a vámpírok éspervagy vérfarkasok jönnek be, a zombifélék és szörnyetegek nein, danke.
Így aztán mindenfélét olvasok, minél többfélét, annál jobb, és ebből igenis lehet a személyiségre következtetni, én is olyan sokoldalú vagyok, mint egy gömb :P Na jó, a viccet félretéve, ha valaki figyelni kezd a molyon, az az első, hogy a kedvenc könyveit nézem meg, ebből viszonylag könnyű kikövetkeztetni, hogy milyen az ízlése, és hogy ez mennyire passzol az enyémhez, szimpatikus-e vagy sem. Persze sokan vannak, akik hozzám hasonlóan mindenfélébe belekóstolnak, mert az igenis jó, hogy sok fajta műfajt és stílust megismer az ember, még ha nem is nyeri el a tetszését, a vállalkozó kedvből nem lehet nagy baj. Bár a személyiségre konkrétan még nem próbáltam következtetni az olvasmányok alapján, de nem lehet túl nehéz, elvégre ez is "csak" profilozás :) Például: aki a csavaros krimiket részesíti előnyben, szeret sokat gondolkodni olvasás közben, nyomozni a gyilkos után. King kedvelői szeretnek borzongani, sokat, nagyon. A sok Coelho-t vagy Müller Pétert és más, a lélek rejtelmeit kutató könyvet olvas, önmagát keresi, érteni akarja, amit érez. A vörös pöttyös, hátborzongatós vámpíros-farkasos-mástermészetfölöttilényes könyveket tinik olvassák, akik imádják a romantikus, idealizált szerelmi történeteket - és felnőttek, akik már rájöttek: akad ezek között azért egy-két jó is. A fantasyk kedvelői valószínű szeretnek egy másik világba menekülni; a klasszikus, romantikázós lányregényeket (gondolok itt a már sokszor emlegetett Austen-Bronte-Alcott trióra) olvasók kedvelik a régimódi, "angolkisasszonyos" stílust, és még hisznek a mindent elsöprő, igaz szerelemben, na és Mr. Darcyban :))))

Témaváltás: minden egyes könyv, amit elolvasok, formál rajtam kicsit, hat rám valamilyen szinten, hiszen a szórakozás mellett azért veszem kézbe, hogy okulhassak belőle. Megpróbáltam mégis összeszedni, melyek voltak a legemlékezetesebb, végén megszólalni sem tudós élményeim. A Virágot Algernonnak volt az első ilyen, bár elég régen történt, nem is biztos, hogy úgy értettem és értékeltem, ahogy most tenném, de biztos vagyok benne, pont úgy ütne, mint először. Aztán az Édentől keletre: a "timsel" szót tanultam meg belőle, és mindent, ami emögött megbújik. Ha kicsit könnyedebb műfajt nézünk, akkor a PS I love you - az újrakezdés a nulláról, amikor úgy fest, minden elveszett, ami értelmet adott az életnek. És az Anne otthonra talál, az összes többi folytatásával, ezektől a regényektől rengeteg szeretetet kaptam, és megtanultam belőle így is élni. És már most tudom, hogy az épp folyamatban lévő A lepkegyűjtő sem fog egyhamar törlődni az "állományomból".

És végezetül: nem írnék semmiről sem könyvet, nem terveztem és nem valószínű, hogy fogom, ezt megteszik nálam sokkal avatottabb személyek. Én csak a termékeket élvezem :)