...ez az új design, mert a régit már nagyon untam, és nem is tetszett túlságosan, olyan sablonos volt.
Ezzel viszont igyekeztem a saját ízlésemet is sugallni, a pasztell színekkel, a rengeteg barnával, amiről nekem rögtön egy bécsi kávéház ugrik be :) És mondanom sem kell, hogy a háttér szótöredékei alapján ott is német nyelvű a szöveg, úgyhogy tényleg le sem tagadhatnám.
Remélem, hogy nem csak nekem tetszik ennyire, illetve hogyha valami gond adódik, nem olvasható a szöveg, vagy ilyesmi, akkor szól az a pár kósza ember, aki néhanapján betéved ide :)
És hogy borzoljam a kedélyeket, coming soon:
Neil Gaiman: Csillagpor
Diane Setterfield: A tizenharmadik történet (mert kivégeztem az első könyvet a Lobo által szervezett 12-es játékon, óóó, igen :D)
Agatha Christie: Egy marék rozs
Továbbá gondolkoztam egy bejegyzésen a könyvsorozatokról azok alapján, amiket a többi blogban olvastam, ebből fakadóan írnék a Twilight-hoz fűződő viszonyomról, de mindez majd csak azután, hogy túléltem az eheti csütörtököt.
Utána megváltom a blogvilágot, óóó, igen.
2011. május 9., hétfő
2011. május 6., péntek
Egy apró kis tény: meg fogsz halni
Markus Zusak: A könyvtolvaj
Nem mintha ezzel az "apró kis ténnyel" nem lennénk tisztában, de a Halál, ennek a páratlan regénynek a még páratlanabb elbeszélője mindent kíméletlenül az olvasó arcába vág. A könyvtolvaj történetét is.
Liesel Memingert édesanyja kénytelen nevelőszülőkhöz adni a második világháború idején. Egy München melletti kis faluba, Molchingba utaznak, és a kislány öccse a vonatút során meghal. A temetésén a sírásó zsebéből kiesik egy könyv - egy sírásással kapcsolatos kézikönyv. És ez egyben a könyvtolvaj karrierének kezdete is.
A kezdeti nehézségek ellenére Liesel hamarosan beilleszkedik az új környezetébe, ebben főleg új papája, Hans nagy segítség, aki hatalmas szeretettel és megértéssel fordul az elveszett lány felé. Hogy a rémálmait elűzze, éjszakánként olvasni tanítja Liesel-t. És amikor A sírásó kézikönyvét már keresztül-kasul végigolvasta, valamint a nevelőszülőktől karácsonyra kapott két könyvet is kívülről tudja, Liesel újra könyvet lop. És még nagyon sokat a történet során.
A legtöbbet mégis egy kézzel festett, a Mein Kampf fehérre festett lapjain megalkotott könyvecske, A fölöttemállók jelenti számára, amit Max, a pincéjükben bujkáló zsidó fiatalember készített neki. Max, aki a pincében arról fantáziál, hogy Hitlerrel boxol. És nyer. Max, akit a bombatámadások idején kénytelenek a sekély pincében a sorsára hagyni. De ilyenkor legalább kinézhet az ablakon a csillagos égre. És aki inkább otthagyja a biztonságos búvóhelyet a majdnem biztos halál ellenére, hogy ne sodorja bajba ezt a számára kedves családot.
Lieselnek egy idő után rutinná és élvezetté válik a lopás. A polgármesterék könyvtárából viszi el a könyveket, miután a házban már nincs szükség a nevelőanyja munkájára, és mert szánalmasnak tartja a polgármesternét, aki nem tudott túljutni a fia halálán. A lopásokban és Liesel egész életében nagy szerepet játszik a legjobb barát, Rudy (a név maga már ér pár csillagot a szememben - oh, az elfogulatlanság mintaképe XD), a helyi Jesse Owens. Szegény Rudy, aki végig egy csókért könyörög Lieselnek.És élve soha nem kapja meg.A könyvtolvaj tolvajlásaiban nincs semmi rossz szándék. Lieselnek a könyvek jelentik a támaszt a légiriadók idején, amikor a felolvasásával tartja a lelket a többiekben is. A felolvasásai Frau Holtzapfelnél, akitől mindkét fiát elveszi a gyilkos háború. És Max másik hátrahagyott története, a Szórázó a támasz, amikor a Papát is elviszik ebbe a borzalomba.
Amikor pedig a bombák már nem csak Molching mellett hullanak, Liesel életét megint a könyvek mentik meg, az ő könyve, ez a szívszorító történet, amit a pincében próbál szavakba önteni.
Azt hiszem, akár órákig is tudnék áradozni erről a könyvről, ami hűen bemutatja, hogyan élhették meg a "náci Németország" hétköznapi lakói, és főleg a gyerekek ezeket az időket, Hitler ideológiáját, a zsidóüldözést. Az utolsó 20 oldalon már nem láttam a könnyeimtől.
A Halál elbeszélésmódja még különlegesebbé teszi a regényt, a szarkazmusával, szókimondásával, gyakori "kiszólásaival" az olvasóhoz, a "haláli" megjegyzéseivel. És emellett német nyelvleckének sem utolsó :)
Ilyen témájú és mélységű műveket olvasva érzem át igazán, mekkora mázlista vagyok, hogy olyan korba és helyre születtem, amikor és ahol nem pusztít ez a borzalom. És hogy az én hatalmas problémáim és szívfájdalmaim mennyire eltörpülnek azokéi mellett, akik háborús időkben éltek.
10********/10
Kedvenc lett.
A tények:
Liesel Memingert édesanyja kénytelen nevelőszülőkhöz adni a második világháború idején. Egy München melletti kis faluba, Molchingba utaznak, és a kislány öccse a vonatút során meghal. A temetésén a sírásó zsebéből kiesik egy könyv - egy sírásással kapcsolatos kézikönyv. És ez egyben a könyvtolvaj karrierének kezdete is.
A kezdeti nehézségek ellenére Liesel hamarosan beilleszkedik az új környezetébe, ebben főleg új papája, Hans nagy segítség, aki hatalmas szeretettel és megértéssel fordul az elveszett lány felé. Hogy a rémálmait elűzze, éjszakánként olvasni tanítja Liesel-t. És amikor A sírásó kézikönyvét már keresztül-kasul végigolvasta, valamint a nevelőszülőktől karácsonyra kapott két könyvet is kívülről tudja, Liesel újra könyvet lop. És még nagyon sokat a történet során.
A legtöbbet mégis egy kézzel festett, a Mein Kampf fehérre festett lapjain megalkotott könyvecske, A fölöttemállók jelenti számára, amit Max, a pincéjükben bujkáló zsidó fiatalember készített neki. Max, aki a pincében arról fantáziál, hogy Hitlerrel boxol. És nyer. Max, akit a bombatámadások idején kénytelenek a sekély pincében a sorsára hagyni. De ilyenkor legalább kinézhet az ablakon a csillagos égre. És aki inkább otthagyja a biztonságos búvóhelyet a majdnem biztos halál ellenére, hogy ne sodorja bajba ezt a számára kedves családot.
Lieselnek egy idő után rutinná és élvezetté válik a lopás. A polgármesterék könyvtárából viszi el a könyveket, miután a házban már nincs szükség a nevelőanyja munkájára, és mert szánalmasnak tartja a polgármesternét, aki nem tudott túljutni a fia halálán. A lopásokban és Liesel egész életében nagy szerepet játszik a legjobb barát, Rudy (a név maga már ér pár csillagot a szememben - oh, az elfogulatlanság mintaképe XD), a helyi Jesse Owens. Szegény Rudy, aki végig egy csókért könyörög Lieselnek.
Amikor pedig a bombák már nem csak Molching mellett hullanak, Liesel életét megint a könyvek mentik meg, az ő könyve, ez a szívszorító történet, amit a pincében próbál szavakba önteni.
Azt hiszem, akár órákig is tudnék áradozni erről a könyvről, ami hűen bemutatja, hogyan élhették meg a "náci Németország" hétköznapi lakói, és főleg a gyerekek ezeket az időket, Hitler ideológiáját, a zsidóüldözést. Az utolsó 20 oldalon már nem láttam a könnyeimtől.
A Halál elbeszélésmódja még különlegesebbé teszi a regényt, a szarkazmusával, szókimondásával, gyakori "kiszólásaival" az olvasóhoz, a "haláli" megjegyzéseivel. És emellett német nyelvleckének sem utolsó :)
Ilyen témájú és mélységű műveket olvasva érzem át igazán, mekkora mázlista vagyok, hogy olyan korba és helyre születtem, amikor és ahol nem pusztít ez a borzalom. És hogy az én hatalmas problémáim és szívfájdalmaim mennyire eltörpülnek azokéi mellett, akik háborús időkben éltek.
10********/10
Kedvenc lett.
A tények:
olvastam: 2011. április 25. - május 1.
forrás: városi könyvtár, Szfvár
eredeti cím: The Book Thief
fordította: M. Nagy Miklós
terjedelem: 598 oldal
Ulpius-ház Könyvkiadó, 2010
forrás: városi könyvtár, Szfvár
eredeti cím: The Book Thief
fordította: M. Nagy Miklós
terjedelem: 598 oldal
Ulpius-ház Könyvkiadó, 2010
PS: Talán nem teljesen vág a témába, de a Halál nem itt lett a szívem csücske, hanem itt: http://www.youtube.com/watch?v=wvaNhJxud34 ;)
2011. május 5., csütörtök
A kotnyeles kerítőnő
Jane Austen: Emma
Emma Woodhouse a legtöbb tekintetben olyan, mint az összes többi angol ifjú hölgy: csinos, eszes és jómódú. Csakhogy a legtöbb lánnyal ellentétben Emmának esze ágában sincs férjhez menni, ehelyett minden tőle telhetőt megtesz, hogy a környezetében élőket összeboronálja. De ezen vállalkozásai sok esetben több kárt csinálnak, mint hasznot, főleg ami ismeretlen származású, butuska barátnőjét, Harriet Smith-t illeti. Emma szinte megtiltja a szörnyen befolyásolható lánynak, hogy feleségül menjen a józan gondolkodású, gazdálkodó fiatalemberhez, Robert Martinhoz, ehelyett mindenáron meg akarja változtatni a lányt, hogy aztán hozzá méltó férjjelöltekkel bombázhassa.
Először Mr. Elton, a lelkész a befutó, és úgy fest, Harriet képes is beleszeretni, szinte parancsra. De Mr. Elton Emmát szereti, aki viszont egyáltalán nem viszonozza azt - így aztán a sértődött lelkész egy bath-i kiruccanásról nősen tér haza. Emmának azonban ideje sincs csüggedni: lefoglalja Mr. Frank Churchill, volt nevelőnőjének mostohafia, aki látogatóba érkezik apjához és annak új feleségéhez. Miss Woodhouse-t ekkor legyinti meg először az eddig számára ismeretlen érzés, bár ő sem érti pontosan a saját érzelmeit. Nem töri viszont össze a fiatalember titkos eljegyzésének híre, ismét a barátnőjéért aggódik: azt hiszi ugyanis, hogy Harriet szereti Mr. Churchill-t. Ennél nagyobbat nem is tévedhetne, hiszen Miss Smith Mr. Knightley-t, Emma sógorát szemelte ki magának. Amikor mindez kiderül, Emmát magát lepik meg legjobban azok az érzések, amikkel számot kell vetnie...
Az Emma semmiképp sem tér el a többi Austen-regénytől, ami a romantikus miliő megteremtését, a bálok, hatalmas udvarházak, csipkék és hódolók világát illeti - mindez itt is tökéletes. De az összes eddigivel ellentétben (vegyük csak Eliza Bennett-et, Marion Dashwood-ot vagy Fanny Price-t) egyik főszereplővel sem lehet igazán azonosulni: egyikük idegesítőbb, mint a másik :) De éppen ezért nem tudtam nem imádni: a remek jellemábrázolás és egyben jellemkritika miatt.
A közepétől, vagyis inkább a regény utolsó harmadában, amikor Emma végre elkezd komolyabban magába nézni, őt is egyre jobban megkedveltem, így aztán már csak feleannyira irigyeltem, amikor megkaparintotta a legtökéletesebb férfiút a regényben.
És persze: a cukormázasan boldog befejezés, amikoris az összes addig függőben lévő kapcsolat, szerelem, élet és sors megoldódik, méghozzá a legkedvezőbb módon. És amilyen szentimentális nőszemély vagyok, én ezt még mindig elhiszem :)
10/10, én nagyon szerettem.
Ezennel Jane Austen életművét kivégeztem.
Csak ne imádnám ennyire.
Kezdhetem elölről :)
PS: Egy kis csalás: én nem ezt a kiadást olvastam, hanem a Lazi Kiadósat, de annak a harsány, narancssárga borítója egyáltalán nem illik a regény hangulatához, az Ulpiusos sokkal..."austenosabb" :)
A tények:
Először Mr. Elton, a lelkész a befutó, és úgy fest, Harriet képes is beleszeretni, szinte parancsra. De Mr. Elton Emmát szereti, aki viszont egyáltalán nem viszonozza azt - így aztán a sértődött lelkész egy bath-i kiruccanásról nősen tér haza. Emmának azonban ideje sincs csüggedni: lefoglalja Mr. Frank Churchill, volt nevelőnőjének mostohafia, aki látogatóba érkezik apjához és annak új feleségéhez. Miss Woodhouse-t ekkor legyinti meg először az eddig számára ismeretlen érzés, bár ő sem érti pontosan a saját érzelmeit. Nem töri viszont össze a fiatalember titkos eljegyzésének híre, ismét a barátnőjéért aggódik: azt hiszi ugyanis, hogy Harriet szereti Mr. Churchill-t. Ennél nagyobbat nem is tévedhetne, hiszen Miss Smith Mr. Knightley-t, Emma sógorát szemelte ki magának. Amikor mindez kiderül, Emmát magát lepik meg legjobban azok az érzések, amikkel számot kell vetnie...
Az Emma semmiképp sem tér el a többi Austen-regénytől, ami a romantikus miliő megteremtését, a bálok, hatalmas udvarházak, csipkék és hódolók világát illeti - mindez itt is tökéletes. De az összes eddigivel ellentétben (vegyük csak Eliza Bennett-et, Marion Dashwood-ot vagy Fanny Price-t) egyik főszereplővel sem lehet igazán azonosulni: egyikük idegesítőbb, mint a másik :) De éppen ezért nem tudtam nem imádni: a remek jellemábrázolás és egyben jellemkritika miatt.
A közepétől, vagyis inkább a regény utolsó harmadában, amikor Emma végre elkezd komolyabban magába nézni, őt is egyre jobban megkedveltem, így aztán már csak feleannyira irigyeltem, amikor megkaparintotta a legtökéletesebb férfiút a regényben.
És persze: a cukormázasan boldog befejezés, amikoris az összes addig függőben lévő kapcsolat, szerelem, élet és sors megoldódik, méghozzá a legkedvezőbb módon. És amilyen szentimentális nőszemély vagyok, én ezt még mindig elhiszem :)
10/10, én nagyon szerettem.
Ezennel Jane Austen életművét kivégeztem.
Csak ne imádnám ennyire.
Kezdhetem elölről :)
PS: Egy kis csalás: én nem ezt a kiadást olvastam, hanem a Lazi Kiadósat, de annak a harsány, narancssárga borítója egyáltalán nem illik a regény hangulatához, az Ulpiusos sokkal..."austenosabb" :)
A tények:
olvastam: 2011. március 11. - április 29.
forrás: városi könyvtár, Szfvár
eredeti cím: Emma (minő meglepetés :D)
fordította: Csanak Dóra
terjedelem: 428 oldal
Lazi Könyvkiadó, 2010
forrás: városi könyvtár, Szfvár
eredeti cím: Emma (minő meglepetés :D)
fordította: Csanak Dóra
terjedelem: 428 oldal
Lazi Könyvkiadó, 2010
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)