2011. július 29., péntek

Az Olvasás negyedik hete

Megint az összes témáról, remélhetőleg nem túlzottan terjengősen.


Védőbeszéd az Irodalom mellett


Tanakodtam egy ideig, hogy a két védőbeszéd közül melyiket írjam meg, aztán végül úgy döntöttem, hogy nem tudom eldönteni, nem részesítem előnyben a szépirodalmat a szórakoztatóval szemben, vagy épp fordítva, hiszen mindkettőnek megvan a maga előnye.

Úgyhogy, igen tisztelt bíróság! Itt áll előttünk ez az ártatlan kisdiák, Nyilas Mihály – jólvanna, utoljára Nyilas Misi védőbeszédét kellett megírnom. A lényeg: ami szépirodalom, de főleg, ami klasszikus, az nem véletlenül lett az. Majdnem mindegy, hogy az a mű több évszázada vagy épp idén íródott, a lényeg, hogy olyan érték(ek)et hordoz, amivel mindannyiunknak meg kellene ismerkednünk. Bár némelyikkel küzdeni kell, mégis megéri, ha utána azzal az érzéssel csukhatom be a könyvet, hogy tanultam belőle, több lettem általa. És szépirodalmat a nyelvezetért, a stílusért is érdemes forgatni, akár szókincs-csiszolás gyanánt.

Nagy kár, hogy sok gyerekkel sikerül megutáltatni a szépirodalmat, sőt, néha magát az olvasást is, a kötelező olvasmányokkal. Nem tudok erről érdemben nyilatkozni, én nagy részüket elolvastam, és a hátra lévő kemény egy gimis évemben is el fogom (rendben, négy kimaradt az életemből: az Egri csillagok, a Kőszívű ember fiai /túl fiúsak/, a Vörös és fekete /időhiány, ezt majd pótolom/ és a Rokonok /elkezdtem, de pusztulat/), mert ezeket a műveket nem hiába próbálják belénk verni az iskolában: az alapműveltség részei. Bár ez is biztos az én marhaságom – azért remélem, nem csak az enyém. Ja, és persze, azok az osztálytársak, akik lusták a művet elolvasni, ámde gyávák ezt a tanárnőnek egy gyönyörűséges karóval írásban is bizonyítani, gondosan forgatják a Kötelezők röviden-t, ponyvaszínvonalon. Fujjj.


De nem bírnék mindig csak szépirodalmat olvasni, néha kell, ami kikapcsol, amin keveset (de ha alig, az se nagy baj, főleg suliidőben) kell gondolkodni és a mondatszerkesztése sem túlbonyolított. Egy jól megírt, kellemesen izgalmas szórakoztató regény nálam nem ponyva, szívesen olvasom, pont úgy, mint a szépirodalmat, módjával. Sőt, a Vörös pöttyös könyveket is bírom, némelyik a maga nemében egész remek. Igen, vannak egészen pusztulatosan rosszak is, de a szépirodalommal is szépen mellé lehet nyúlni néhanapján.

Így vagyok én a szép- és a szórakoztató irodalommal, jöhet minden, mert (mint már valamelyik bejegyzésben ezt megállapítottam) a változatosság gyönyörködtet. És egyébként is, majdnem mindegy, csak olvasni lehessen
J


moly. Pont húúúú


Nekem a moly hatalmas áttörés volt, ami az olvasási szokásaimat illeti. Azelőtt, bár viszonylag sokat olvastam, könyvtárba is jártam, de sokkal rendszertelenebbül, mindenféle tudatosság nélkül űztem ezt a sportot. Már nem is emlékszem, honnan találtam Lobo könyvesblogjára, de az biztos, hogy itt leltem rá a moly.hu-ra, és rögtön regisztráltam is, bár őszintén, nem gondoltam, hogy ez ennyire jó lesz J
Eleinte picit félelmetes volt ez az egész, úgyhogy csak a háttérből, visszafogottan molyolgattam, de egyre inkább felbátorodtam, csináltam polcokat, figyelni kezdtem másokat (miután leesett, hogy mi is ez), és repesett a kicsi szívem, mikor visszafigyeltek, vagy kedvencelték valamimet. Aztán nagy áttörést jelentett a molyéletemben, amikor ellátogattam a második fehérvári molytalira, ahol aztán megalakult a Fehérvári MolyKlub, és összejárunk azóta is, legalább havonta. Úgyhogy a molynak köszönhetem azt is, hogy ennyi remek embert megismerhettem, akikkel egyaránt (sőt, gyakran egyszerre) lehet értelmesen beszélgetni és marháskodni.
A moly több, mint egy közösségi oldal, mert a molyok egymásnak látatlanban bizalmat szavaznak, és ez, főleg ebben a mai világban, hihetetlenül jól tud esni. És a molyok a bajban mindig ott vannak egymásnak, akár úgy (sőt, gyakran úgy), hogy még soha nem is találkoztak. Erre mostanában jöttem rá, amikor bizony több molytársra is rájár(t) a rúd – az az összefogás, a hatalmas szeretet már-már hihetetlen. Talán el sem hinném, ha nem lennék a részese. És imádok az lenni, mert amellett, hogy nap mint nap remekül szórakozom, sokat tanulok könyvekről és nő a várólistám (de mintazállllat), és több mint egy év után is újabb és újabb embereket ismerek meg, azt is tudom: hogyha én szorulnék majd meg, ott egy egész molytársadalom, hogy átsegítsen rajta.
Úgyhogy, bár leéltem 16 évet a moly nélkül, ma már nem tudom elképzelni a mindennapjaimat nélküle. De nem is akarom.


Végül pedig egy picit a híres írókkal készítendő interjúkról. Hogy melyik íróval készítenék szívesen interjút? Kérdezésben nem vagyok annyira remek, tehát azokkal az általam kedvelt írókkal, akikkel manapság készítenek épp elég interjút, bár szívesen beszélgetnék, ezt nem venném szigorúan interjúnak.
Akivel nagyon szeretnék, az Jane Austen, akitől megkérdezném, hogy ki volt élete szerelme, akinek a világirodalom (nekem) leggyönyörűbb romantikus történeteit köszönhetjük, aztán Lucy Maud Montgomery, akivel aprólékosan elmondatnám a Prince Edward-sziget minden csodáját, és József Attila. Neki csak megköszönném, hogy volt, és alkotott.





2011. július 22., péntek

Én blogger, te blogger, ő blogger...

Az Olvasás harmadik hete is elérkezett (túl gyorsan vége lesz ennek, attól tartok), és ezen a héten minden témát bepirosoztam előre...hát, meglátjuk, mi sül ki belőle. Először külön akartam szedni a témákat, de aztán meggondoltam magam. A blogosnak lett volna ez a címe, de mivel a nagy része a blogokhoz és értékelésekhez kötődik, ez maradt az összevonté is.

Az első az értékelés kérdése. Az értékelésírást sokáig nem soroltam az erősségeim közé. A csillagozással viszonylag jól boldogultam, de a szöveges értékeléseimet valahogy olyan nyögvenyelőseknek éreztem. De egy-egy jobban sikerült iromány, esetleg egy két-csillag a jobb felső sarokba a molyon, és lett egy pici önbizodalmam. Rájöttem arra is, hogy hogy azon melegében nem szabad visszaolvasnom és sokáig agyalnom az értékeléseken, mert ha pár hét elteltével visszaköszönnek, sokkal jobb fényben látom őket, eltávolodnak kissé, néha már el is felejtem, hogy megírtam - és képes vagyok rácsodálkozni, hogy jééé, ezt én írtam? :)
Minden egyes értékelésnél számít, hogy milyen érzésekkel csuktam be a könyvet az utolsó oldal után, hogy mit kaptam tőle, tanultam belőle. Az egyediség is sokat nyom a latban, hogy mennyire ragadott magával a történet, amit az is mutat, milyen gyorsan olvasom...elvégre ha le sem tudom tenni, az határozottan jelent valamit :) Na meg a hónapokig tartó szenvedés is egy-egy művel (az Édesek és mostohák nagyon emlékezetes ilyen szempontból, brrrrr).
Minimum 2-3 csillag a stílus. Nálam a szépséges-terjengős Austen-Bronte stílus a legnagyobb kedvenc, de nem gond, ha szórakoztató irodalom és lazább a stílusa, csak legyen neki, anélkül élvezhetetlen, bármilyen könyvről legyen is szó.
Sok választja el egymástól a molyos értékeléseket és a blogban közölt irományokat. Míg a molyon rövid, tömör véleménynyilvánításra törekszem, ami általában csak a saját benyomásaimat tartalmazza, addig egy blogbejegyzésben leírom magát a történetet, lehetőleg spoilermentesen, kedvcsinálóként vagy Vészhelyzet - emlékeztetőül :) Ezekben természetesen a véleményezés is hosszabb (bár nem feltétlenül több, én is hajlamos vagyok a terjengésre). A blogban 10 fokú a csillagskála, mert azon sokkal jobban tudok árnyalni, apróbb különbségeket érzékeltetni az olvasmányaim között, bár néha így is komoly dilemma. Nekem az Isten skálája sem elég :)
Nem szeretem elolvasni mások értékeléseit vagy bejegyzéseit, mielőtt a sajátjaim megszületnének, mert az lehet akaratlanul is befolyásolna, én pedig a saját gondolataimat szeretném itt közölni, semmiképp sem megbántani bárkit azzal, hogy másolom. Az értékelésekben igyekszem objektív maradni, és ez szinte soha nem sikerül :) Azért remélem, még eggyel sem tiportam bele senki lelkivilágába...viszont őszinteség nélkül nem sokat érne az, hogy megosztom a gondolataimat a könyvekről.

A következő olvasmány kiválasztása is érdekes kérdés, a választ nem tudom :) Van ugyan egy kilométeres, 200 fölé rugó várólistám a molyon, de a legritkábban választok azt böngészve. Van vagy 20 kézzel írt listám is, a legsürgetőbbekkel, különféle eseményekhez, magam kreálta bakancslista, kihagyott vagy rövidítettben elolvasott kötelelezők, Stephen King - összes. Ezekről azért már gyakrabban kerül ki a következő, de még mindig nem elégszer. Viszont olyan jó érzés szövegkiemelővel kihúzni a listán, ami kész :)
Az itt a fő probléma, hogy elcsábulok a könyvtárban, mert ha már ott vagyok, és látok valamit, ami érdekel, kiveszem, mert amekkora mázlim van, legközelebb nem lesz benn...így aztán mindig itt egy kupac könyv, ami záros határidővel fenyeget és csak az azt olvashock amit akarock partyhoz passzol :D
Témában nem szeretek két hasonlót olvasni egymás után, mert félek, hogy ráunnék, úgyhogy azt is számításba veszem ilyenkor, hogy lehetőleg szöges ellentétben álljon a mostani az előzővel - a változatosság gyönyörködtet.

És most a könyvesblogokról. Már 2009 végén fontolgattam, majd az újévi fogadalmaim között szerepelt, hogy jobban fogok törődni az olvasmányaimmal, így aztán 2010 kezdetén nyitottam egy határidőnaplót, amiben a bloghoz hasonló értékelések és csillagozás, valamint egy rakás idézetes fecni és a már említett kilométeres várólistáim találhatók. Ezt a naplót azóta is vezetem, így készülnek el a blogos bejegyzések vázlatai, kézzel, piszkozatban, ami aztán felkerül ide, és kézzel bekerül a naplómba (mert imádok kézzel írni, de komolyan).
Aztán 2010. december 31-én délután csak kornyadoztam itthon, nem mentem sehová, és úgy éreztem, muszáj valami értelmeset csinálom, mert megőrülök. És ahogy olvasgattam a többi könyves blogot, bevillant, hogy ezt én is kipróbálhatnám, elvégre vesztenivalóm nincs. Így aztán a múlt évtized utolsó napján megnyitotta virtuális kapuit A könyvek és én :)
És hogy miért vezetem azóta? Egyrészt szerettem volna egy helyet, ahol megoszthatom a gondolataimat másokkal, és mégis miről, ha nem könyvekről?! Engem is a többi könyvesblogger ösztönzött mind tudatosabb, mind rendszeresebb olvasásra. Amit én tőlük kaptam (ez a lentebb felsoroltakra mind vonatkozik), az ötleteket az olvasmányokhoz, inspirációt és a rengeteg nevetéssel töltött percet - ha ezt valaki esetleg itt is megtalálja, én már nyugodt vagyok, mert visszaadtam annak egy részét, amit kaptam.
Az én kedvenc blogjaim és bloggereim, akik a leginkább hatással vannak rám, és arra, amit olvasok:
  • Lobo könyvesblogja volt az első, amire rátaláltam, és két nap alatt elolvastam az egészet :) Valamint egy kattintás innen, és máris a moly.hu-n találtam magam, ami minden bizonnyal netes életem legtöbb örömet hozó kattintása volt :) Lobo remek kritikus, épp ezért nagyon megbízható: ha az ő ajánlása alapján választottam, még egyszer sem csalódtam.
  • Amadea a másik, akit már süldőmoly koromban is olvastam :) Imádom a gyönyörű design-jait, az eredeti értékeléseit, a sokszínűségét. És persze a hét borítója rovatot.
  • Nima, aki velem ellentétben vállalja is, hogy szubjektív. És remekül is csinálja
  • Nita az egyetlen olyan könyvesblogger, akivel már volt szerencsém találkozni. Élőbe.n pont olyan jó fej, mint ahogy az a blogból kitűnik :)
  • Zenka a blog-és molyvilág hőse, aki képes Fejős Évát és Gyémántfiút, illetve hasonló borzalmakat olvasni, majd aztán olyan stílusban tudósítani az "élményeiről", hogy a rekeszizlomláz garantált. Persze a stílusa a komoly bejegyzéseiben is szuper.
  • PuPilla és a blogja olyan nekem, mint a székelynek a szilvásbukta...mert azt szeretem :)
  • Bitola blogjára nemrég találtam rá, de több mint valószínű, hogy gyakori vendég leszek nála.
Ők hát az én kedvenc blogjaim, ha megnyitjátok őket, szerintem nem is kell sokat tanakodni, miért :)

És a filmadaptációkról már csak röviden: mint minden nőnemű, nekem is a Büszkeség és balítélet és Mr. Darcy a favorit. És persze Anne (nem visz rá a lélek, hogy leírjam, hogy Anna, annak nem lehet e-t írni a végére...) és Gilbert Blythe :) Imádom a Váratlan utazást is, bár az nagyon hasonló műfaj. És én bírom a Twilight-filmeket is. És utólag még egy csomó minden eszembe fog jutni, de most azt hiszem ennyi lenne :)

Azt pedig még az előző hét margójára, hogy voltam olyan mázlista, hogy nyertem egy könyvet, mégpedig a Joeymano által felajánlott Holtak könyvtára címűt. Már itt is csücsül a polcomon, cím és fülszöveg alapján bejövős. Ezúton is köszönöm szépen :)



2011. július 19., kedd

Sirály, aranykalitkában

Brigitte Hamann: Erzsébet királyné


Régóta szerettem volna már elolvasni ezt a könyvet, az egyik (ha talán nem A) legjobb életrajzát az általam leginkább tisztelt, sőt, szeretett történelmi személynek. Amikor enyhe sikítórohamot kaptam, meglátva a könyvtári polcon, majd (finoman szólva) lecsaptam rá, Brigi, aki még mindig a kedvenc könyvtárosom, az iránt érdeklődött, mégis miért szeretem ennyire. És ez egy nagyon jogos kérdés, én is sokszor kerestem már rá a választ. Egyszerűen megmagyarázhatatlanul vonz a személye, egészen régóta. Talán a musicalszerelem erősítette fel igazán, az Elisabeth-et (ami máig nagy kedvencem, főleg németül, aki nem kap sikítófrászt a kedvenc nyelvemtől, hallgassa meg, megéri: Ich gehör nur mir ) hallgatva kezdtem el magával a tényszerű, történelmi alakkal foglalkozni. De minél tovább kutat az ember lánya, egy idő után rájön: száraz tényekből van a legkevesebb. Helyette itt egy titokzatos asszony legendákkal övezett alakja, akiről mindenki tud egy keveset, gyakran közel nem az igazságot, de van, hogy két megbízható forrásnak tér el szögesen a véleménye. És Erzsébetnek, az "angyali Sisinek" talán ez is volt a célja: hogy senki ne ismerje igazán...
De ott tartottam, hogy miért is szeretem és tisztelem őt ennyire. Nem a magyarbarátsága miatt - aki ismer, tudja, aki nem, annak itt most halkan megsúgom: nem vagyok túl nagy hazafi, de azért ne kövezzetek meg, köszönöm. Nem is a legendás, leírhatatlan, világhírű szépsége miatt, bár tény és való, egy egész kicsit irigylem érte, de azt hiszem tett ő azért annyit (ha a tornáira vagy a diétákra gondolunk), hogy igazán megérdemelte. Nem, én azért tisztelem mélységesen, amiért életében annyian megvetették: hiába volt császárné és királyné, lett volna egy rakás reprezentatív kötelessége, udvari nyűgjei, ő nem adta fel saját magát, az egyéniségét. Önmegvalósítás a XIX. században, amikor még pontosan a behódolás volt a divat. Tisztelem, mert hiába követelték tőle az ellenkezőjét, ő küzdött mindezek ellen, mert önmaga lenni.
E könyv különlegessége, hogy először közli és értelmezi a császárné költői hagyatékát, sőt, a fejezetek gyakran ezen versek elemzéseire épülnek. Ezek valóban nem költői remekművek, inkább csak Heine - utánérzések, de van köztük egy-egy szerintem különösen jól sikerült darab is.
Brigitte Hamann műveit azért is érdemes olvasni, mert nem köntörfalaz, ugyanúgy leírja a negatív kritikát, a rossz tulajdonságokat és döntéseket, mint a jókat, teljesen objektívvá téve ezzel a könyvét. Én viszont vállalom, hogy nekem ez nem megy: a közel 6 éve tartó Sisi - kultuszom nem engedi meg, hogy objektív maradjak :) Persze, tisztában vagyok a hibáival, a makacs önzésével, ahogyan elhanyagolta a nagyobb gyerekeit...de mégis, kinek nincsenek hibái? Én ezek ellenére is nagyon tisztelem őt, a végletekig, még ha pontosan megmagyarázni nem is vagyok képes, miért... Egyszerűen csak mindenkinek szüksége van egy példaképre, és azt hiszem, azért annyira nem választottam rosszul.
10/10 és kedvenc, jajjjj, javíthatatlan vagyok :)))
És mindenkinek csak ajánlani tudom: aki keveset tud róla, annak azért, hogy megszeresse, aki sokat, annak pedig azért, mert tud újat mondani - mutatni.

A tények:
olvastam: 2011. május 15. - július 3. (a lassúság oka, hogy jegyzeteltem kifelé a verseket :))
forrás: VOKE könyvtár, Szfvár
fordította: Kajtár Mária (a verseket Tandori Dezső)
eredeti cím: Elisabeth - Kaiserin wider Willen
terjedelem: 605 oldal (forrásjegyzékkel 660)
Árkádia, 1988

2011. július 16., szombat

Az olvasás második hete

A második héten is két, egymástól kicsit távolabb álló témáról írok, ahogy múlt héten is. Az első:

Könyvtár vs. könyvvásárlás

Azt szoktam mondogatni mostanság, hogyha nagy leszek és sok pénzem lesz, az összeset könyvre költöm majd. Rendben, először jól jönne egy házikó is, hatalmas, kandallós-foteles, gyönyörű könyvtárszobával, ahol a szerzemények elférnek. Mondogatom, hátha valaki odafent (vagy odalent, elvégre nem tudhatom, hol vagyok nyilvántartva) meghallja, és besegít egy kicsit.
Sajnos bennem is bennem van a birtoklási vágy, főleg ami a könyveket illeti. Tavaly nyáron, amikor kézhez kaptam életem első fizetését, rögtön azt nézegettem, mit kellene ebből venni. Végül két könyvre tettem szert: a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságra és a Bögre azúrra, és ezekre azóta is másképp nézek, ezek valahogy másképp az enyémek, mint az ajándékkönyvek. És ez jó érzés nagyon.
Könyvet elsősorban a könyvesboltból érdemes venni (ezzel most újat mondtam, mi?), bár én is szoktam a netről rendelni, de az átvételnél gyakran meglepődöm, hogy "Jééé, ez csak ekkora?" vagy "Jesszusom, ez ilyen óriási???" :) Jobb azt ott rögtön látni, megtapizni, átlapozni, vizsgálgatni, bár tény, hogy a netes könyváruházakban gyakran kihagyhatatlan kedvezményekkel ingerlik a könnyen bűnbe vihető molyokat a szemetek.
Azt már az előző bejegyzésben említettem, hogy régóta járok könyvtárba, és azóta nem is tudok olyan időszakot mondani, amikor ne jártam volna legalább egybe. Mert a könyvtár egy külön világ, a hatalmas polcaival, a különleges, egyedi illatával, a recsegő parkettával, az új könyvek polcával vagy a tetszett/nem tetszett szekcióval. A könyvtári könyvek illatába (mint ahogy az antikváriumban vásároltakéba is) külön szerelmes vagyok, jókat rötyögök egy-egy olvasói megjegyzésen a margón, bosszankodom, ha valaki aláhúzogat éspervagy firkál. Imádom még a könyvtárban a csendet, és csak akkor szeretem a falai között a hangoskodást, ha éppen molytali van - a nem éppen az olvasásért, hanem az ingyen internetért könyvtárba járó, ordítozó egyedek rettentő illúziórombolók tudnak lenni.
Mindezek miatt leszek nagyon szomorú, ha az e-book-ok térnyerése miatt a könyvtárak egy idő után feleslegessé válnak majd, mert akkor oda ez az egész remek hangulat :(
Könyvet venni remek, simogatni a még megtöretlen gerinceket, megillatolni az érintetlen lapokat, hazavinni a vágyott darabot és abban a tudatban élni, hogy ott van, bármikor. De könyvtárba járni is csodás, végigsimítani a sokszor ragasztott, viseltes gerinceket, megillatolni a már sokak által forgatott, megsárgult lapokat, hazavinni a vágyott darabot és abban a tudatban élni, hogy bár vissza kell vinni egy hónap múlva, ott van még hatalmas mennyiségű, általunk olvasatlan kötet.
Úgyhogy ha könyvtár vagy könyvvásárlás a kérdés, azt kell hogy mondjam: mindkettő, lehetőleg párhuzamosan :)

És a másik témám natürlich a sorozatos sorozatokról szóló:
Könyvsorozatok

Ma már nehéz lenne kikerülni a sorozatolvasást, amikor minden második könyvről kiderül, hogy van legalább egy, de inkább kettő/három/rengeteg folytatása. De persze csak miután már megvetted. És imádtad :)
Úgyhogy természetesen én is olvasok sorozatokat, és szeretem is, ha a már megkedvelt történet tovább folytatódik (és nem nekem kell folytatást kreálni hozzá), persze csak a jóízlés határain belül, nem bírom a rétestészta-történeteket, mint ahogy senki sem. Tehát addig semmi gond nincs a folytatásos könyvekkel, amíg az írójának van mit mondania a szereplőiről, tudja hova és merre folytatni a sztorit. De amikor egy idő után már erőltetetté válnak az események, a poénok, minden, az az addig rajongó olvasónak hatalmas csalódás, amit senki nem szeret megélni, mégis mindenkivel megtörtént már. Mert az írók nem bírnak leállni, és annak csúnya vége tud lenni.
A sorozatgyűjtéssel már akadnak problémáim, ami a hiányaimat illeti: pénz és hely. A pénz, no igen, azon javítani így majdnemutolsóévesgimnazistaként nem nagyon tudok, kibírom, kész, mert - és itt jön az összetett probléma második összetevője - : már nem férek a szobában a rengeteg könyvtől, már a földön is könyv van, és azt nem szeretem, mert rettegek attól, hogy belemászik valami pók/fülbemászó/moly (ha-ha XD) és hogy egyszer hatalmasat fogok az egyik kupacban esni (szintén ha-ha, mármint látványra, gondolom, asszem én azért szentségelnék, még ha könyv gáncsol ki, akkor is). Marad tehát a könyvtár, vagy a szépennézve kunyerálás attól, aki viszont gyűjt sorozatokat :)))
Ha könyvsorozat, akkor Harry Potter, bár sajnos azt sem gyűjtöttem össze, én marha. A szituáció a következő, kéretik a fejeket óvatosan a falba verni: amikor megjelenik, és mindenki imádja, Anyu megkérdezi, szeretném-e összegyűjteni. Erre én: ááá, nem, köszi. Jájjjj. No de mindegy, azért kölcsönből azt is elolvastam, mindet (talán az egyetlen kivégzett könyvsorozatom, ha belegondolok...még egy jájjjj :P). Azon kevés könyvsorozat közé tartozik, ami nem laposodik el a végére, sőt, a hetedik nagyobbat üt, mint az előzőek együtt.
Van "pár" tervbe vett könyvsorozat, ezek a következők:
  • Charlaine Harris: True Blood: mert a sorozatot nagyon bírtam (már ameddig volt időm nézni), és mert eddig csupa jót olvastam-hallottam róla. Legjobb barátnőnél elfekvőben az első három kötet, már csak idő kellene hozzá. 
  • Cassandra Clare: Végzet ereklyéi: szintén a pozitív vélemények, és a jobbnál jobb címek miatt.
  • Libba Bray: Gemma Doyle-trilógia: szintén a gyönyörű címek miatt (Rettentő gyönyörűség...még kimondani is hmmm :)), és mert leírás alapján pont olyasféle, mint amilyeneket szeretek. Azért annyira nem veszek meg érte, hogy már beszereztem volna, nem vonzott úgy, mint pl. a Shiver, amit ki sem bírtam volna, ha nem vehettem volna meg, és totál be is vésődtem vele (csakhogy a farkasos témánál maradjunk :)))
  • Laurell K. Hamilton: Anita Blake: csak hogy én is tudjam mihez tartani magam, amikor molytalikon szóba kerül...énisakaroooom, milyen a nagyonszexelős vámpírvadászos :):):)
  • Tonya Hurley: Szellemlány: a borítója csúcs, és úgy érzem, én ehhez épp eléggé morbid vagyok
És amikbe már belefogtam: itt lép be a képbe a harmadik hiányom - basszus, rá kell jönnöm, hiányos egy ember vagyok - az idő, ami úgy veszem észre, üldöz majdnem minden molyt. De még pár évtizedig nem tervezem a meghalást, reméljük a Jóisten is megsegít, szóval talán lesz időm befejezni őket.
  • Anne Rice: Vámpírkrónikák: mert az Interjú a vámpírral nem csak egy film (és ezt a poént sosem fogom megunni), és mert ha már Halloween tiszteletére képes voltam Lestat bőrébe bújni, az a minimum, hogy közelebbről megismerkedem a történetével. Az Interjúval épp most, délután végeztem, és imádtam. Morn, tervezem visszaadni, de nagyon nehéz lesz, az biztos :)    
  • Maggie Stiefvater: Shiver: nagyon tetszett az első rész, egyáltalán nem bántam meg, hogy csak úgy érzés alapján megvettem. Varázslatosan szép, remélem a többiben sem fogok csalódni.
  • Claudia Gray: Evernight: az első kettő megvolt, nem mondom hogy olyan hűűűűűdenagyonjó, de nekem tetszett...olyan egy nap alatt elolvasós, akkormagábaszippantós, mélynyomotnemhagyós. Hogyha könyvtárban ráakadok, mint az első kettőre.
  • Stephenie Meyer: Twilight Saga: a BD még nem volt meg magyarul, az hibádzik. És én szeretem ezeket a könyveket (Áááá, kövezzük meg!!! XD). Tudom, hogy soha nem fog irodalmi Nobel-díjat kapni az írónő, vagy nem adják majd ki a köteteit a Világirodalom Remekei sorozatban, de engem attól még leköt, szórakoztat, szeretem. Jake-ért, Edward-ért és Alice-ért olvasom elsősorban, Bellát én is utálom, nyugi.
És egy sorozat, amit sosem fogok elkezdeni, az a Vámírnaplók. A filmsorozatot imádom, és a rengeteg negatív vélemény alapján inkább megkímélném magam a csalódástól.
És még egy sorozat, amit ugyan már kivégeztem, de soha nem fogom megunni: Lucy Maud Montgomery: Anne - persze szigorúan "e"-vel a végén. És Gilbert Blythe a legklasszabb regényhős, az tuti :)



2011. július 9., szombat

Miből lesz a molybogár? :)

Első könyvélmények
Ki adott először könyvet a kezébe? Kinek a hatására kezdett el olvasni?
 
Réges régen, egy messzi, messzi galaxisban...voltam középsős az óvodában, és ekkor ment a tévében a Szerencsekerék is. Ez két egymástól teljesen független és lényegtelen információnak tűnhet, pedig én ennek, valamint a szüleim türelmének köszönhetem, hogy megtanultam olvasni. A műsorban ugyanis (gondolom, többen emlékeztek rá, én csak a családi anekdotákból tudom :)) csak a mássalhangzókat lehetett választani, így a magánhangzók rejtelmeinek felderítéséhez bizony szülői segítségre volt szükségem. Úgyhogy ezúton is köszönöm Anyunak és Apunak, egyrészt hogy ők is sokat olvastak és olvasnak, ezzel is példát mutatva, másrészt hogy nem unták, vagy ha unták is, mindig válaszoltak az ilyesmi kérdéseimre: "Anyuuuu, ez milyen betű???"
Így aztán az első könyvélményeim a sok képes, kevés szöveges mesekönyvek voltak, például a Szépség és a szörnyeteg, valamint a Csipkerózsika Disney-képeskönyvben, vagy a Micimackó aranykönyve, ami majdnemfelnőtt szemmel nézve is aranyos egy könyv, imádom, amikor Micimackó beszorul Nyuszi odújának a bejáratába, és nem tudják kiszedni :) Ekkortájt volt még nagy élmény Döbrentey Ildikó Égbőlpottyant új mesék című könyve és az Álomba ringató mesék, amiből Anyával megszámlálhatatlanul sokszor olvastuk el a kis gyufaáruslány történetét.
Az olvasás és a könyvek szeretete tehát nagyon hamar része lett az életemnek. Szinte minden születés - és névnapomra, karácsonyra és a kitűnő bizonyítványért könyvet kértem - és kaptam is, a szüleimtől, a világ legklasszabb keresztanyukájától és a nagymamáktól. És ez ma sincsen másképp :)
Az utolsó évem az oviban így kissé rendhagyóra sikerült: az óvónéniket tehermentesítendő gyakran én olvastam fel mesét a többieknek - azért ezt most szívesen megnézném kívülről, vajon milyen látvány lehetett :) Meg is kaptam ajándékba azt a mesekönyvet, ami leggyakrabban volt porondon, amikor elballagtam az oviból.
Az iskolába kerüléssel pedig az olvasmányaim is komolyodni kezdtek. Az ebben az időben olvasott könyveket máig nagy élményekként őrzöm, ilyen például a Négyszögletű Kerek Erdő, amit a keresztanyukámtól kaptam, fájdalomdíjul a mandulaműtétem után, A padlásszoba kis hercegnője (Apa néha még most is így hív XD), Az égigérő fű és az eredeti, Milne-féle Micimackó (pedig akkor még nem értékeltem ennyire a Karinthy-fordítást sem). És van, amit azóta nem "hevertem ki", nem tudom őket megunni, mert ahogy telik az idő, mindig találok bennük újdonságot: L. M. Montgomery Anne-sorozata vagy Szabó Magda Abigélje örök szerelem :)
Ami még fontos szerepet játszik könyvmolyságom történetében, az a könyvtár. Életem első könyvtári élményére tisztán emlékszem: annak az alföldi kisvárosnak a művelődési házában volt (vagyis még most is van, ha jól tudom) a városi könyvtár, ahová néptáncolni jártam. A beiratkozáskor egy könyvet vettem ki, az fogott meg benne, hogy egy druszám, egy Dóra volt a címszereplője. Ha agyonütnének, sem tudnám megmondani, miről szólt, de egy éjszaka alatt elolvastam, aztán másnap a könyvtáros néni nem akarta elhinni, hogy elolvastam, pedig tényleg :) Kicsit utána kellett molyolnom, de majdnem biztos vagyok benne, hogy a Dóra a kastélyban című könyv volt az. És aztán, ahogy az olvasás esetében is, a könyvtárazással is elkapott a gépszíj. Volt egy poszter az ágyaim fölött, Garfield-os, és az volt rajta: "Falom a könyveket" - csak amíg Garfield szó szerint, én képletesen faltam. Sajnos a többszöri költözés után elszakadt, sajnálom, hogy ma már nincs meg :(
Ez hát az én mollyá válásom hiteles és igaz története, első kézből. Biztosra veszem, hogy ezek nélkül az élmények nélkül ma sokkal kevesebb lennék, hiszen ez életem legjelentősebb és egyben legkedvesebb hobbija: a nagybetűs Olvasás.