Verselő #1

Jómúltkor partizánakció keretében gyártottunk keresztanyummal egy ütős kis verskiegészítős feladatlapot a fehérvári molyoknak, szegénykék alig tudták összekaparni az állukat a könyvtárasztalról. Ebből is látszik, hogy amikor az ember elhagyja az iskolapadot, a versek erősen háttérbe szorulnak az olvasmánylistán, főleg azok után, hogy az erőltetett belemagyarázós verselemzés még a kitartóbbak kedvét is elveheti a költeményolvasgatástól. Ezért aztán arra gondoltam, minden héten kiválasztok egy-egy verset, amit közzéteszek itt a blogon, így legalább én is olvasok minimum egy verset hetente - és hátha nem én leszek az egyetlen, aki elolvassa. Nyissunk egy klasszikkal (és kedvenccel, mert ez bizony szubjektív válogatás lesz, attól tartok), de ígérem, hogy alternatív irányba is kacsingatunk majd néha.

József Attila: Kész a leltár

Magamban bíztam eleitől fogva -
ha semmije sincs, nem is kerül sokba
ez az embernek. Semmiképp se többe,
mint az állatnak, mely elhull örökre.
Ha féltem is, a helyemet megálltam -
születtem, elvegyültem és kiváltam.
Meg is fizettem, kinek ahogy mérte,
ki ingyen adott, azt szerettem érte.
Asszony ha játszott velem hitegetve:
hittem igazán - hadd teljen a kedve!
Sikáltam hajót, rántottam az ampát.
Okos urak közt játszottam a bambát.
Árultam forgót, kenyeret és könyvet,
ujságot, verset - mikor mi volt könnyebb.
Nem dicső harcban, nem szelíd kötélen,
de ágyban végzem, néha ezt remélem.
Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.
Éltem - és ebbe más is belehalt már.

(1936. november-december)