2012. augusztus 12., vasárnap

Kit szerettem? Mit szerettem?




Polcz Alaine: Kit szerettem? Mit szerettem?


Ez a könyv inkább novelláskötet, mintsem regény, nincs igazán összefüggő története, inkább különféle emlékképek láncolata. Történetek a szülőföldről, Erdélyről, hihetetlen utazásokról Rómától Tunéziáig, de leginkább ismerősökről, barátokról, családtagokról - szerettekről. Azáltal, hogy gyakran a halált ábrázolja, valójában az életről ír. Lenyűgözőek voltak a Weöres Sándorról és Károlyi Amyról, és a Nemes Nagy Ágnesről szóló fejezetek, az irodalomkönyvekből ismert személyek megelevenedtek egy teljesen más, bensőséges síkon. De a legjobban mégis azt szerettem benne, amit nehéz megfogalmazni: az egész olyan mélyen megélt, átgondolt, talán szájbarágósnak tűnne, ha nem lenne ennyire igaz. Polcz Alaine rettentő hiteles, a sok mindent átélt ember egyáltalán nem okoskodó bölcsességével.
Annyi mindent már-már megdöbbentően igaznak éreztem, hogy egy halom idézetet ki tudnék jegyzetelni belőle. A legjobban talán ez fogott meg: "Szóval, Miklós. Ha akarom, ha nem, még mindig a ruháiban járok. Most a drapp kordbársony nadrágját hoztam rendbe. Kicsit becsíptem a derekát, hogy ne legyen olyan bő. Hosszabb ugyan a kelleténél, de nem baj. Otthon vagyok benne, akárcsak a pulóverjében. Pedig hiú vagyok. De mégis megfoghatatlanul, állandóan jelen van, pedig nem vagyok megkötve. Eszembe jut, hogy régen kinéztem az ablakon, mikor ment az úton, távolodott. És mondtam magamban: ott megy az életem fele. A nagyobbik fele." - Olyan gyönyörű.
Amikor befejeztem az olvasást, úgy éreztem, legszívesebben már most újrakezdeném - és most biztos meglátnék benne egy rakás olyan dolgot, ami előszörre elkerülte a figyelmem. Végül úgy döntöttem, azért még türtőztetem magam egy kicsit. De egyértelműen újraolvasós-kívánságlistás lett. (Mint mostanában annyi minden...szerencsés kézzel válogatok az utóbbi időben. És most, hogy ezt leírtam, biztos jön egy szériányi rettenet.)
Két könyv után kijelenthetem, hogy Polcz Alaine az új kedvenc írónőm? Rendben, három a magyar igazság, de nem hinném, hogy ezek után csalódást tudna okozni. A címbéli kérdésre válaszolva: Polcz Alaine-t és azt, amire az írásai felnyitották a szemem, nagyon szerettem.

PS: Ahogy P.A. a hivatásáról, a Hospice-mozgalomról ír, hihetetlen inspiráló. Úgyhogy (bár ennek sajnos nagyon személyes vonatkozása is van) megfogalmazódott bennem, hogy egy ideig ezzel is foglalkoznék majd. 

PS2: A Jelenkor Kiadó (Pécs <3 :)) kiadásában olvastam, bár nem tudom, van-e neki másik, de szerintem ez a borító amellett, hogy nem túl szép, egyáltalán nem illik a könyvhöz és a mondanivalójához. Persze nem is a borító a lényeg, de ha valaki esetleg az alapján tesz le az elolvasásáról, szegényebb lesz egy remek olvasmányélménnyel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése