Ki dönti el, hogy kik viseljenek csíkos pizsamát és kik uniformist?

John Boyne: A csíkos pizsamás fiú

Bruno átlagos német kisfiú, akinek az élete egy szempillantás alatt felfordul, amikor egy délután arra ér haza, hogy szép és elegáns házuk félig összecsomagolva – elköltöznek Berlinből. Bruno kénytelen otthagyni addigi (túlságosan is) kényelmes életét, a legjobb barátait, de továbbra is el kell viselnie a nővérét (aki egy Reménytelen Eset), és ráadásul, egy olyan helyen kell továbbélnie, aminek még a nevét sem tudja, hogyan kell kiejteni: Auz-vicc, mégis miféle hely ez? A kisfiú a szobája ablakából egy titokzatos helyre lát, egy magas kerítés mögött sok csíkos pizsamás embert és katonákat, pont olyanokat, mint az  édesapja. Brunonak sejtelme sincs, mi lehet ez, így aztán felfedezőútra indul a kerítés mentén, és a túloldalról megismer egy vele azonos korú kisfiút, Smuelt. A két gyerekkel két, egymással szöges ellentétben álló világ találkozik – és milyen remekül megértik egymást. De a kerítés mindvégig elválasztja őket, így aztán, mielőtt Bruno visszaköltözne Berlinbe, kieszelik az utolsó, nagy kalandjukat: Smuel szerez egy csíkos pizsamát Brunonak, hogy együtt játszhassanak végre és hogy megpróbálják megkeresni Smuel édesapját. És a két kisfiú eltűnik a kerítés túloldalán…

Amilyen rövidke ez a könyv, úgy üt elemi erővel. Mindaz a gyermeki naivitás, amin keresztül az író (nem mellesleg zseniálisan) láttatja ezt a borzalmas helyzetet és világot (soha nem fogom megérteni egyébként, hogy a Holokausztot hogyan lehet tagadni, de ez most mindegy is, csak ezzel a témával foglalkozva ez gyakran eszembe jut), ha ez lehetséges, még borzalmasabbá teszi a történetet. Onnantól, hogy Bruno először kinéz az ablakán és meglátja a tábort, végig rázott a hideg. És én, aki majdnem mindenen képes vagyok sírni, le sem tagadhatnám, hogy megkönnyeztem a végét, de rendesen.
Még egy mellékszál volt rám erős hatással, mégpedig Pavel, az orvos, aki zöldséget pucol a vacsorához. És akinek a munkáját le kell tagadni, amikor ellátja Bruno sérülését. No igen.

A filmmel pedig várok pár évet még egy kicsit, mert a történet valószínű még kísérteni fog egy ideig, főleg az a mondat, amit a post címéül választottam. Istenem, milyen döbbenetesen igaz.
10/10

A tények:

olvastam: 2011. május 27-29.

forrás: városi könyvtár, Szfvár

fordította: Szabó Mária

eredeti cím: The boy in the striped pyjamas

terjedelem: 172 oldal

Ciceró Könyvstúdió, 2007