Az olvasás második hete

A második héten is két, egymástól kicsit távolabb álló témáról írok, ahogy múlt héten is. Az első:

Könyvtár vs. könyvvásárlás

Azt szoktam mondogatni mostanság, hogyha nagy leszek és sok pénzem lesz, az összeset könyvre költöm majd. Rendben, először jól jönne egy házikó is, hatalmas, kandallós-foteles, gyönyörű könyvtárszobával, ahol a szerzemények elférnek. Mondogatom, hátha valaki odafent (vagy odalent, elvégre nem tudhatom, hol vagyok nyilvántartva) meghallja, és besegít egy kicsit.
Sajnos bennem is bennem van a birtoklási vágy, főleg ami a könyveket illeti. Tavaly nyáron, amikor kézhez kaptam életem első fizetését, rögtön azt nézegettem, mit kellene ebből venni. Végül két könyvre tettem szert: a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságra és a Bögre azúrra, és ezekre azóta is másképp nézek, ezek valahogy másképp az enyémek, mint az ajándékkönyvek. És ez jó érzés nagyon.

Könyvet elsősorban a könyvesboltból érdemes venni (ezzel most újat mondtam, mi?), bár én is szoktam a netről rendelni, de az átvételnél gyakran meglepődöm, hogy "Jééé, ez csak ekkora?" vagy "Jesszusom, ez ilyen óriási???" :) Jobb azt ott rögtön látni, megtapizni, átlapozni, vizsgálgatni, bár tény, hogy a netes könyváruházakban gyakran kihagyhatatlan kedvezményekkel ingerlik a könnyen bűnbe vihető molyokat a szemetek.

Azt már az előző bejegyzésben említettem, hogy régóta járok könyvtárba, és azóta nem is tudok olyan időszakot mondani, amikor ne jártam volna legalább egybe. Mert a könyvtár egy külön világ, a hatalmas polcaival, a különleges, egyedi illatával, a recsegő parkettával, az új könyvek polcával vagy a tetszett/nem tetszett szekcióval. A könyvtári könyvek illatába (mint ahogy az antikváriumban vásároltakéba is) külön szerelmes vagyok, jókat rötyögök egy-egy olvasói megjegyzésen a margón, bosszankodom, ha valaki aláhúzogat éspervagy firkál. Imádom még a könyvtárban a csendet, és csak akkor szeretem a falai között a hangoskodást, ha éppen molytali van - a nem éppen az olvasásért, hanem az ingyen internetért könyvtárba járó, ordítozó egyedek rettentő illúziórombolók tudnak lenni.

Mindezek miatt leszek nagyon szomorú, ha az e-book-ok térnyerése miatt a könyvtárak egy idő után feleslegessé válnak majd, mert akkor oda ez az egész remek hangulat :(

Könyvet venni remek, simogatni a még megtöretlen gerinceket, megillatolni az érintetlen lapokat, hazavinni a vágyott darabot és abban a tudatban élni, hogy ott van, bármikor. De könyvtárba járni is csodás, végigsimítani a sokszor ragasztott, viseltes gerinceket, megillatolni a már sokak által forgatott, megsárgult lapokat, hazavinni a vágyott darabot és abban a tudatban élni, hogy bár vissza kell vinni egy hónap múlva, ott van még hatalmas mennyiségű, általunk olvasatlan kötet.

Úgyhogy ha könyvtár vagy könyvvásárlás a kérdés, azt kell hogy mondjam: mindkettő, lehetőleg párhuzamosan :)

És a másik témám natürlich a sorozatos sorozatokról szóló:

Könyvsorozatok

Ma már nehéz lenne kikerülni a sorozatolvasást, amikor minden második könyvről kiderül, hogy van legalább egy, de inkább kettő/három/rengeteg folytatása. De persze csak miután már megvetted. És imádtad :)
Úgyhogy természetesen én is olvasok sorozatokat, és szeretem is, ha a már megkedvelt történet tovább folytatódik (és nem nekem kell folytatást kreálni hozzá), persze csak a jóízlés határain belül, nem bírom a rétestészta-történeteket, mint ahogy senki sem. Tehát addig semmi gond nincs a folytatásos könyvekkel, amíg az írójának van mit mondania a szereplőiről, tudja hova és merre folytatni a sztorit. De amikor egy idő után már erőltetetté válnak az események, a poénok, minden, az az addig rajongó olvasónak hatalmas csalódás, amit senki nem szeret megélni, mégis mindenkivel megtörtént már. Mert az írók nem bírnak leállni, és annak csúnya vége tud lenni.

A sorozatgyűjtéssel már akadnak problémáim, ami a hiányaimat illeti: pénz és hely. A pénz, no igen, azon javítani így majdnemutolsóévesgimnazistaként nem nagyon tudok, kibírom, kész, mert - és itt jön az összetett probléma második összetevője - : már nem férek a szobában a rengeteg könyvtől, már a földön is könyv van, és azt nem szeretem, mert rettegek attól, hogy belemászik valami pók/fülbemászó/moly (ha-ha XD) és hogy egyszer hatalmasat fogok az egyik kupacban esni (szintén ha-ha, mármint látványra, gondolom, asszem én azért szentségelnék, még ha könyv gáncsol ki, akkor is). Marad tehát a könyvtár, vagy a szépennézve kunyerálás attól, aki viszont gyűjt sorozatokat :)))

Ha könyvsorozat, akkor Harry Potter, bár sajnos azt sem gyűjtöttem össze, én marha. A szituáció a következő, kéretik a fejeket óvatosan a falba verni: amikor megjelenik, és mindenki imádja, Anyu megkérdezi, szeretném-e összegyűjteni. Erre én: ááá, nem, köszi. Jájjjj. No de mindegy, azért kölcsönből azt is elolvastam, mindet (talán az egyetlen kivégzett könyvsorozatom, ha belegondolok...még egy jájjjj :P). Azon kevés könyvsorozat közé tartozik, ami nem laposodik el a végére, sőt, a hetedik nagyobbat üt, mint az előzőek együtt.

Van "pár" tervbe vett könyvsorozat, ezek a következők:

• Charlaine Harris: True Blood: mert a sorozatot nagyon bírtam (már ameddig volt időm nézni), és mert eddig csupa jót olvastam-hallottam róla. Legjobb barátnőnél elfekvőben az első három kötet, már csak idő kellene hozzá. 
• Cassandra Clare: Végzet ereklyéi: szintén a pozitív vélemények, és a jobbnál jobb címek miatt.
• Libba Bray: Gemma Doyle-trilógia: szintén a gyönyörű címek miatt (Rettentő gyönyörűség...még kimondani is hmmm :)), és mert leírás alapján pont olyasféle, mint amilyeneket szeretek. Azért annyira nem veszek meg érte, hogy már beszereztem volna, nem vonzott úgy, mint pl. a Shiver, amit ki sem bírtam volna, ha nem vehettem volna meg, és totál be is vésődtem vele (csakhogy a farkasos témánál maradjunk :)))
• Laurell K. Hamilton: Anita Blake: csak hogy én is tudjam mihez tartani magam, amikor molytalikon szóba kerül...énisakaroooom, milyen a nagyonszexelős vámpírvadászos :):):)
• Tonya Hurley: Szellemlány: a borítója csúcs, és úgy érzem, én ehhez épp eléggé morbid vagyok

És amikbe már belefogtam: itt lép be a képbe a harmadik hiányom - basszus, rá kell jönnöm, hiányos egy ember vagyok - az idő, ami úgy veszem észre, üldöz majdnem minden molyt. De még pár évtizedig nem tervezem a meghalást, reméljük a Jóisten is megsegít, szóval talán lesz időm befejezni őket.

• Anne Rice: Vámpírkrónikák: mert az Interjú a vámpírral nem csak egy film (és ezt a poént sosem fogom megunni), és mert ha már Halloween tiszteletére képes voltam Lestat bőrébe bújni, az a minimum, hogy közelebbről megismerkedem a történetével. Az Interjúval épp most, délután végeztem, és imádtam. Morn, tervezem visszaadni, de nagyon nehéz lesz, az biztos :)    
• Maggie Stiefvater: Shiver: nagyon tetszett az első rész, egyáltalán nem bántam meg, hogy csak úgy érzés alapján megvettem. Varázslatosan szép, remélem a többiben sem fogok csalódni.
• Claudia Gray: Evernight: az első kettő megvolt, nem mondom hogy olyan hűűűűűdenagyonjó, de nekem tetszett...olyan egy nap alatt elolvasós, akkormagábaszippantós, mélynyomotnemhagyós. Hogyha könyvtárban ráakadok, mint az első kettőre.
• Stephenie Meyer: Twilight Saga: a BD még nem volt meg magyarul, az hibádzik. És én szeretem ezeket a könyveket (Áááá, kövezzük meg!!! XD). Tudom, hogy soha nem fog irodalmi Nobel-díjat kapni az írónő, vagy nem adják majd ki a köteteit a Világirodalom Remekei sorozatban, de engem attól még leköt, szórakoztat, szeretem. Jake-ért, Edward-ért és Alice-ért olvasom elsősorban, Bellát én is utálom, nyugi.

És egy sorozat, amit sosem fogok elkezdeni, az a Vámírnaplók. A filmsorozatot imádom, és a rengeteg negatív vélemény alapján inkább megkímélném magam a csalódástól.
És még egy sorozat, amit ugyan már kivégeztem, de soha nem fogom megunni: Lucy Maud Montgomery: Anne - persze szigorúan "e"-vel a végén. És Gilbert Blythe a legklasszabb regényhős, az tuti :)



Miből lesz a molybogár? :)

Első könyvélmények
Ki adott először könyvet a kezébe? Kinek a hatására kezdett el olvasni?

 
Réges régen, egy messzi, messzi galaxisban...voltam középsős az óvodában, és ekkor ment a tévében a Szerencsekerék is. Ez két egymástól teljesen független és lényegtelen információnak tűnhet, pedig én ennek, valamint a szüleim türelmének köszönhetem, hogy megtanultam olvasni. A műsorban ugyanis (gondolom, többen emlékeztek rá, én csak a családi anekdotákból tudom :)) csak a mássalhangzókat lehetett választani, így a magánhangzók rejtelmeinek felderítéséhez bizony szülői segítségre volt szükségem. Úgyhogy ezúton is köszönöm Anyunak és Apunak, egyrészt hogy ők is sokat olvastak és olvasnak, ezzel is példát mutatva, másrészt hogy nem unták, vagy ha unták is, mindig válaszoltak az ilyesmi kérdéseimre: "Anyuuuu, ez milyen betű???"
Így aztán az első könyvélményeim a sok képes, kevés szöveges mesekönyvek voltak, például a Szépség és a szörnyeteg, valamint a Csipkerózsika Disney-képeskönyvben, vagy a Micimackó aranykönyve, ami majdnemfelnőtt szemmel nézve is aranyos egy könyv, imádom, amikor Micimackó beszorul Nyuszi odújának a bejáratába, és nem tudják kiszedni :) Ekkortájt volt még nagy élmény Döbrentey Ildikó Égbőlpottyant új mesék című könyve és az Álomba ringató mesék, amiből Anyával megszámlálhatatlanul sokszor olvastuk el a kis gyufaáruslány történetét.
Az olvasás és a könyvek szeretete tehát nagyon hamar része lett az életemnek. Szinte minden születés - és névnapomra, karácsonyra és a kitűnő bizonyítványért könyvet kértem - és kaptam is, a szüleimtől, a világ legklasszabb keresztanyukájától és a nagymamáktól. És ez ma sincsen másképp :)
Az utolsó évem az oviban így kissé rendhagyóra sikerült: az óvónéniket tehermentesítendő gyakran én olvastam fel mesét a többieknek - azért ezt most szívesen megnézném kívülről, vajon milyen látvány lehetett :) Meg is kaptam ajándékba azt a mesekönyvet, ami leggyakrabban volt porondon, amikor elballagtam az oviból.
Az iskolába kerüléssel pedig az olvasmányaim is komolyodni kezdtek. Az ebben az időben olvasott könyveket máig nagy élményekként őrzöm, ilyen például a Négyszögletű Kerek Erdő, amit a keresztanyukámtól kaptam, fájdalomdíjul a mandulaműtétem után, A padlásszoba kis hercegnője (Apa néha még most is így hív XD), Az égigérő fű és az eredeti, Milne-féle Micimackó (pedig akkor még nem értékeltem ennyire a Karinthy-fordítást sem). És van, amit azóta nem "hevertem ki", nem tudom őket megunni, mert ahogy telik az idő, mindig találok bennük újdonságot: L. M. Montgomery Anne-sorozata vagy Szabó Magda Abigélje örök szerelem :)
Ami még fontos szerepet játszik könyvmolyságom történetében, az a könyvtár. Életem első könyvtári élményére tisztán emlékszem: annak az alföldi kisvárosnak a művelődési házában volt (vagyis még most is van, ha jól tudom) a városi könyvtár, ahová néptáncolni jártam. A beiratkozáskor egy könyvet vettem ki, az fogott meg benne, hogy egy druszám, egy Dóra volt a címszereplője. Ha agyonütnének, sem tudnám megmondani, miről szólt, de egy éjszaka alatt elolvastam, aztán másnap a könyvtáros néni nem akarta elhinni, hogy elolvastam, pedig tényleg :) Kicsit utána kellett molyolnom, de majdnem biztos vagyok benne, hogy a Dóra a kastélyban című könyv volt az. És aztán, ahogy az olvasás esetében is, a könyvtárazással is elkapott a gépszíj. Volt egy poszter az ágyaim fölött, Garfield-os, és az volt rajta: "Falom a könyveket" - csak amíg Garfield szó szerint, én képletesen faltam. Sajnos a többszöri költözés után elszakadt, sajnálom, hogy ma már nincs meg :(

Ez hát az én mollyá válásom hiteles és igaz története, első kézből. Biztosra veszem, hogy ezek nélkül az élmények nélkül ma sokkal kevesebb lennék, hiszen ez életem legjelentősebb és egyben legkedvesebb hobbija: a nagybetűs Olvasás.

Az olvasás 7 hete - menetrend

A molyon megrendezett Az olvasás 7 hete esemény keretében a következő témák kifejtésére nyílik majd lehetősége a lelkes könyvesbloggernek. Bár szívesen írnék az összes témáról, mert szerintem mindegyik megérdemelné, mindenesetre a pirossal kiemeltekről már majdnem biztos, hogy lesz szó a blogban az elkövetekezendő 2 hónapban...már alig várom :)))

 I. hét (júl. 4-10.)
Az első könyvélmény(ek)
Ki adott először könyvet a kezébe? Kinek a hatására kezdett el olvasni?
Könyvek, amiket utált, de mindenki más szerette
Könyvadoptáció: vegyünk védelmünkbe egy kevésbé olvasott könyvet!
II. hét (júl. 11-17.)
Könyvtár vagy könyvvásárlás?
E-book vagy könyv?
Sorozatok: olvas-e, gyűjt-e sorozatokat?
Milyen rendszer alapján rendezi a könyveit? (ábécérend, műfaj, sorozat, szín, szerző szerint, stb.)
III. hét (júl. 18 – júl. 24.)
Mi alapján értékel egy könyvet? Mi alapján választja ki a következő olvasmányát?
Filmadaptációk: kedvencek, a legpocsékabb adaptáció
Miért vezet/olvas Ön könyves blogot? Van-e hatása egy-egy könyves blognak az olvasásra? (pl.: a következő olvasmányát egy blogbejegyzés hatására választotta ki) Van-e/Vannak-e kedvenc blogjai/bloggerei?
IV. hét (júl. 25 – 31.)
Védőbeszéd a szépirodalom mellett
Védőbeszéd a szórakoztató irodalom mellett
Ha a kedvenc írójával/íróival készíthetne interjú, ki lenne/kik lennének a kiválasztott(ak)?
A Moly.hu könyves közösségi oldal népszerűsítése
V. hét (aug. 1 – 7.)
Kedvenc műfajok
„Az vagy, amit olvasol”, azaz lehet-e valakinek a személyiségére következtetni az olvasmányai alapján?
Könyvek, amik megváltoztattak, amik hatottak rám
Milyen könyvet írna legszívesebben?
VI. hét (aug. 8 – 14.)
Klasszikusok kontra kortárs irodalom Magyar kontra külföldi irodalom, avagy miért félünk egy-egy magyar/külföldi író művétől?
Regények kontra novellák: Ön melyiket preferálja? Miért? Olvas-e novellákat?
Az iskolai irodalomórák bátorítanak vagy tántorítanak? Miért olvasnak egyre kevesebbet a fiatalok? Ön mit olvastatna az ifjúsággal?
VII. hét (aug. 15 – 21.)
Olvasási szokások változása Évszakok és könyvek, avagy milyen könyvet olvas tavasszal, nyáron, ősszel, télen?
Olvasási szokások: hol, mikor olvas szívesen? (otthon, tömegközlekedésen, parkban, erkélyen, reggel, délben, este, stb.)

Nos, öhm, mintha kicsit sok lenne a piros *fejvakar* De ha már egyszer egy ilyen esemény keretében alkalmam nyílik írni ezekről, ki is használom, méghozzá alaposan.
És íme, a logó, ami a blog oldalán is megtalálható, és minden ilyen témájú bejegyzés végén itt lesz. Olyan helyes az a kis kukac, nem? :)

Ki dönti el, hogy kik viseljenek csíkos pizsamát és kik uniformist?

John Boyne: A csíkos pizsamás fiú

Bruno átlagos német kisfiú, akinek az élete egy szempillantás alatt felfordul, amikor egy délután arra ér haza, hogy szép és elegáns házuk félig összecsomagolva – elköltöznek Berlinből. Bruno kénytelen otthagyni addigi (túlságosan is) kényelmes életét, a legjobb barátait, de továbbra is el kell viselnie a nővérét (aki egy Reménytelen Eset), és ráadásul, egy olyan helyen kell továbbélnie, aminek még a nevét sem tudja, hogyan kell kiejteni: Auz-vicc, mégis miféle hely ez? A kisfiú a szobája ablakából egy titokzatos helyre lát, egy magas kerítés mögött sok csíkos pizsamás embert és katonákat, pont olyanokat, mint az  édesapja. Brunonak sejtelme sincs, mi lehet ez, így aztán felfedezőútra indul a kerítés mentén, és a túloldalról megismer egy vele azonos korú kisfiút, Smuelt. A két gyerekkel két, egymással szöges ellentétben álló világ találkozik – és milyen remekül megértik egymást. De a kerítés mindvégig elválasztja őket, így aztán, mielőtt Bruno visszaköltözne Berlinbe, kieszelik az utolsó, nagy kalandjukat: Smuel szerez egy csíkos pizsamát Brunonak, hogy együtt játszhassanak végre és hogy megpróbálják megkeresni Smuel édesapját. És a két kisfiú eltűnik a kerítés túloldalán…

Amilyen rövidke ez a könyv, úgy üt elemi erővel. Mindaz a gyermeki naivitás, amin keresztül az író (nem mellesleg zseniálisan) láttatja ezt a borzalmas helyzetet és világot (soha nem fogom megérteni egyébként, hogy a Holokausztot hogyan lehet tagadni, de ez most mindegy is, csak ezzel a témával foglalkozva ez gyakran eszembe jut), ha ez lehetséges, még borzalmasabbá teszi a történetet. Onnantól, hogy Bruno először kinéz az ablakán és meglátja a tábort, végig rázott a hideg. És én, aki majdnem mindenen képes vagyok sírni, le sem tagadhatnám, hogy megkönnyeztem a végét, de rendesen.
Még egy mellékszál volt rám erős hatással, mégpedig Pavel, az orvos, aki zöldséget pucol a vacsorához. És akinek a munkáját le kell tagadni, amikor ellátja Bruno sérülését. No igen.

A filmmel pedig várok pár évet még egy kicsit, mert a történet valószínű még kísérteni fog egy ideig, főleg az a mondat, amit a post címéül választottam. Istenem, milyen döbbenetesen igaz.
10/10

A tények:

olvastam: 2011. május 27-29.

forrás: városi könyvtár, Szfvár

fordította: Szabó Mária

eredeti cím: The boy in the striped pyjamas

terjedelem: 172 oldal

Ciceró Könyvstúdió, 2007

Délutáni üres órám végeredménye...

...ez az új design, mert a régit már nagyon untam, és nem is tetszett túlságosan, olyan sablonos volt.
Ezzel viszont igyekeztem a saját ízlésemet is sugallni, a pasztell színekkel, a rengeteg barnával, amiről nekem rögtön egy bécsi kávéház ugrik be :) És mondanom sem kell, hogy a háttér szótöredékei alapján ott is német nyelvű a szöveg, úgyhogy tényleg le sem tagadhatnám.

Remélem, hogy nem csak nekem tetszik ennyire, illetve hogyha valami gond adódik, nem olvasható a szöveg, vagy ilyesmi, akkor szól az a pár kósza ember, aki néhanapján betéved ide :)

És hogy borzoljam a kedélyeket, coming soon:
Neil Gaiman: Csillagpor
Diane Setterfield: A tizenharmadik történet (mert kivégeztem az első könyvet a Lobo által szervezett 12-es játékon, óóó, igen :D)
Agatha Christie: Egy marék rozs

Továbbá gondolkoztam egy bejegyzésen a könyvsorozatokról azok alapján, amiket a többi blogban olvastam, ebből fakadóan írnék a Twilight-hoz fűződő viszonyomról, de mindez majd csak azután, hogy túléltem az eheti csütörtököt.

Utána megváltom a blogvilágot, óóó, igen.

Egy apró kis tény: meg fogsz halni

Markus Zusak: A könyvtolvaj

Nem mintha ezzel az "apró kis ténnyel" nem lennénk tisztában, de a Halál, ennek a páratlan regénynek a még páratlanabb elbeszélője mindent kíméletlenül az olvasó arcába vág. A könyvtolvaj történetét is.
Liesel Memingert édesanyja kénytelen nevelőszülőkhöz adni a második világháború idején. Egy München melletti kis faluba, Molchingba utaznak, és a kislány öccse a vonatút során meghal. A temetésén a sírásó zsebéből kiesik egy könyv - egy sírásással kapcsolatos kézikönyv. És ez egyben a könyvtolvaj karrierének kezdete is.
A kezdeti nehézségek ellenére Liesel hamarosan beilleszkedik az új környezetébe, ebben főleg új papája, Hans nagy segítség, aki hatalmas szeretettel és megértéssel fordul az elveszett lány felé. Hogy a rémálmait elűzze, éjszakánként olvasni tanítja Liesel-t. És amikor A sírásó kézikönyvét már keresztül-kasul végigolvasta, valamint a nevelőszülőktől karácsonyra kapott két könyvet is kívülről tudja, Liesel újra könyvet lop. És még nagyon sokat a történet során.
A legtöbbet mégis egy kézzel festett, a Mein Kampf fehérre festett lapjain megalkotott könyvecske, A fölöttemállók jelenti számára, amit Max, a pincéjükben bujkáló zsidó fiatalember készített neki. Max, aki a pincében arról fantáziál, hogy Hitlerrel boxol. És nyer. Max, akit a bombatámadások idején kénytelenek a sekély pincében a sorsára hagyni. De ilyenkor legalább kinézhet az ablakon a csillagos égre. És aki inkább otthagyja a biztonságos búvóhelyet a majdnem biztos halál ellenére, hogy ne sodorja bajba ezt a számára kedves családot.
Lieselnek egy idő után rutinná és élvezetté válik a lopás. A polgármesterék könyvtárából viszi el a könyveket, miután a házban már nincs szükség a nevelőanyja munkájára, és mert szánalmasnak tartja a polgármesternét, aki nem tudott túljutni a fia halálán. A lopásokban és Liesel egész életében nagy szerepet játszik a legjobb barát, Rudy (a név maga már ér pár csillagot a szememben - oh, az elfogulatlanság mintaképe XD), a helyi Jesse Owens. Szegény Rudy, aki végig egy csókért könyörög Lieselnek. És élve soha nem kapja meg.A könyvtolvaj tolvajlásaiban nincs semmi rossz szándék. Lieselnek a könyvek jelentik a támaszt a légiriadók idején, amikor a felolvasásával tartja a lelket a többiekben is. A felolvasásai Frau Holtzapfelnél, akitől mindkét fiát elveszi a gyilkos háború. És Max másik hátrahagyott története, a Szórázó a támasz, amikor a Papát is elviszik ebbe a borzalomba.
Amikor pedig a bombák már nem csak Molching mellett hullanak, Liesel életét megint a könyvek mentik meg, az ő könyve, ez a szívszorító történet, amit a pincében próbál szavakba önteni.

Azt hiszem, akár órákig is tudnék áradozni erről a könyvről, ami hűen bemutatja, hogyan élhették meg a "náci Németország" hétköznapi lakói, és főleg a gyerekek ezeket az időket, Hitler ideológiáját, a zsidóüldözést. Az utolsó 20 oldalon már nem láttam a könnyeimtől.
A Halál elbeszélésmódja még különlegesebbé teszi a regényt, a szarkazmusával, szókimondásával, gyakori "kiszólásaival" az olvasóhoz, a "haláli" megjegyzéseivel. És emellett német nyelvleckének sem utolsó :)

Ilyen témájú és mélységű műveket olvasva érzem át igazán, mekkora mázlista vagyok, hogy olyan korba és helyre születtem, amikor és ahol nem pusztít ez a borzalom. És hogy az én hatalmas problémáim és szívfájdalmaim mennyire eltörpülnek azokéi mellett, akik háborús időkben éltek.
10********/10
Kedvenc lett.

A tények:

olvastam: 2011. április 25. - május 1.
forrás: városi könyvtár, Szfvár
eredeti cím: The Book Thief
fordította: M. Nagy Miklós
terjedelem: 598 oldal
Ulpius-ház Könyvkiadó, 2010

PS: Talán nem teljesen vág a témába, de a Halál nem itt lett a szívem csücske, hanem itt: http://www.youtube.com/watch?v=wvaNhJxud34  ;)

A kotnyeles kerítőnő

Jane Austen: Emma

Emma Woodhouse a legtöbb tekintetben olyan, mint az összes többi angol ifjú hölgy: csinos, eszes és jómódú. Csakhogy a legtöbb lánnyal ellentétben Emmának esze ágában sincs férjhez menni, ehelyett minden tőle telhetőt megtesz, hogy a környezetében élőket összeboronálja. De ezen vállalkozásai sok esetben több kárt csinálnak, mint hasznot, főleg ami ismeretlen származású, butuska barátnőjét, Harriet Smith-t illeti. Emma szinte megtiltja a szörnyen befolyásolható lánynak, hogy feleségül menjen a józan gondolkodású, gazdálkodó fiatalemberhez, Robert Martinhoz, ehelyett mindenáron meg akarja változtatni a lányt, hogy aztán hozzá méltó férjjelöltekkel bombázhassa.
Először Mr. Elton, a lelkész a befutó, és úgy fest, Harriet képes is beleszeretni, szinte parancsra. De Mr. Elton Emmát szereti, aki viszont egyáltalán nem viszonozza azt - így aztán a sértődött lelkész egy bath-i kiruccanásról nősen tér haza. Emmának azonban ideje sincs csüggedni: lefoglalja Mr. Frank Churchill, volt nevelőnőjének mostohafia, aki látogatóba érkezik apjához és annak új feleségéhez. Miss Woodhouse-t ekkor legyinti meg először az eddig számára ismeretlen érzés, bár ő sem érti pontosan a saját érzelmeit. Nem töri viszont össze a fiatalember titkos eljegyzésének híre, ismét a barátnőjéért aggódik: azt hiszi ugyanis, hogy Harriet szereti Mr. Churchill-t. Ennél nagyobbat nem is tévedhetne, hiszen Miss Smith Mr. Knightley-t, Emma sógorát szemelte ki magának. Amikor mindez kiderül, Emmát magát lepik meg legjobban azok az érzések, amikkel számot kell vetnie...
Az Emma semmiképp sem tér el a többi Austen-regénytől, ami a romantikus miliő megteremtését, a bálok, hatalmas udvarházak, csipkék és hódolók világát illeti - mindez itt is tökéletes. De az összes eddigivel ellentétben (vegyük csak Eliza Bennett-et, Marion Dashwood-ot vagy Fanny Price-t) egyik főszereplővel sem lehet igazán azonosulni: egyikük idegesítőbb, mint a másik :) De éppen ezért nem tudtam nem imádni: a remek jellemábrázolás és egyben jellemkritika miatt.
A közepétől, vagyis inkább a regény utolsó harmadában, amikor Emma végre elkezd komolyabban magába nézni, őt is egyre jobban megkedveltem, így aztán már csak feleannyira irigyeltem, amikor megkaparintotta a legtökéletesebb férfiút a regényben.
És persze: a cukormázasan boldog befejezés, amikoris az összes addig függőben lévő kapcsolat, szerelem, élet és sors megoldódik, méghozzá a legkedvezőbb módon. És amilyen szentimentális nőszemély vagyok, én ezt még mindig elhiszem :)
10/10, én nagyon szerettem.
Ezennel Jane Austen életművét kivégeztem.
Csak ne imádnám ennyire.
Kezdhetem elölről :)

PS: Egy kis csalás: én nem ezt a kiadást olvastam, hanem a Lazi Kiadósat, de annak a harsány, narancssárga borítója egyáltalán nem illik a regény hangulatához, az Ulpiusos sokkal..."austenosabb" :)

A tények:

olvastam: 2011. március 11. - április 29.
forrás: városi könyvtár, Szfvár
eredeti cím: Emma (minő meglepetés :D)
fordította: Csanak Dóra
terjedelem: 428 oldal
Lazi Könyvkiadó, 2010