Egy borzalmas város

Stephen King: Borzalmak városa

Ben Mears még kisfiú volt, amikor fogadásból bement a lakhelyén található, a városkát rettegésben tartó Marsten-házba, aminek tulajdonosa felakasztotta magát az egyik emeleti szobában, miután megölte a feleségét. Ben ekkor olyasmit látott, amit képtelen aztán elfelejteni: Marsten gerendáról lógó, el nem oszlott, vigyorgó holttestét. Felnőtt férfiként és sikeres íróként visszatér Jerusalem's Lot-ba, hogy szembenézzen a kísértő múlttal, ám ehelyett még szörnyűbb démonokat talál...
Ben megismeri a fiatal és szép Susan-t, és kölcsönös vonzalmuk hamarosan szerelemmé alakul, de az idill még el sem kezdődik, már vége is szakad, amikor a Marsten-háznak új lakói akadnak, a titokzatos műgyűjtők, Mr. Straker és Barlow. Ezzel kezdetét veszi a borzalom: a titokzatos eltűnések, sorozatos halálesetek, visszajáró lelkek - a kisváros egyre inkább elnéptelenedik, hiszen egyre többen állnak át a "sötét oldalra", tudtukon kívül. A gonosz ellen egy maroknyi csapat veszi fel a harcot, Ben vezetésével: Susan, Mr. Burke, az irodalomtanár, dr. Cody, a városka orvosa, Callahan atya, és egy rettentő bátor kisfiú, Mark Petrie. Ám végül ők is sorban elbuknak, és 'Salem's Lot sorsa végképp kilátástalanná válik...
Vámpíros is, King is, kell ennél több?!
Nem! :)
Régen féltem már így könyvön, sokszor voltam a határon, hogy "most akkor beteszem a hűtőbe, amíg nem késő" :) Aztán rájöttem, hogy nem kellene este olvasni, de sokszor még a délelőtti olvasás hatása is kitartott egy éjszakán keresztül is.
Nem vette át a helyét a kedvenc Kingemtől, a Christine-től, mindenesetre az egyik legjobb, amit olvastam tőle.
Igazából sejtelmem sincs, van-e még valaki, aki miután King-regényeket olvasott, beteszi a lábát Maine államba...én lemondanék róla, köszönöm :)
10/10, itt is köszönet Morn az ajánlásért ;)

A tények:
forrás: VOKE könyvtár, Szfvár
terjedelem: 502 oldal
fordította: Gecsényi Györgyi
eredeti cím: 'Salem's Lot
Árkádia, 1991

A költészet napjára

Az ünnepelttől, az egyik leggyönyörűbb.
Szép versekben gazdag költészet napját mindenkinek :)

József Attila: Óda

1

Itt ülök csillámló sziklafalon.
Az ifju nyár
könnyű szellője, mint egy kedves
vacsora melege, száll.
Szoktatom szívemet a csendhez.
Nem oly nehéz -
idesereglik, ami tovatűnt,
a fej lehajlik és lecsüng
a kéz.

Nézem a hegyek sörényét -
homlokod fényét
villantja minden levél.
Az úton senki, senki,
látom, hogy meglebbenti
szoknyád a szél.
És a törékeny lombok alatt
látom előrebiccenni hajad,
megrezzenni lágy emlőidet és
- amint elfut a Szinva-patak -
ím újra látom, hogy fakad
a kerek fehér köveken,
fogaidon a tündér nevetés.

2

Óh mennyire szeretlek téged,
ki szóra bírtad egyaránt
a szív legmélyebb üregeiben
cseleit szövő, fondor magányt
s a mindenséget.
Ki mint vízesés önnön robajától,
elválsz tőlem és halkan futsz tova,
míg én, életem csúcsai közt, a távol
közelében, zengem, sikoltom,
verődve földön és égbolton,
hogy szeretlek, te édes mostoha!

3

Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint a fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak.

Minden mosolyod, mozdulatod, szavad,
őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.
Elmémbe, mint a fémbe a savak,
ösztöneimmel belemartalak,
te kedves, szép alak,
lényed ott minden lényeget kitölt.

A pillanatok zörögve elvonulnak,
de te némán ülsz fülemben.
Csillagok gyúlnak és lehullnak,
de te megálltál szememben.
Ízed, miként a barlangban a csend,
számban kihűlve leng
s a vizes poháron kezed,
rajta a finom erezet,
föl-földereng.

4

Óh, hát miféle anyag vagyok én,
hogy pillantásod metsz és alakít?
Miféle lélek és miféle fény
s ámulatra méltó tünemény,
hogy bejárhatom a semmiség ködén
termékeny tested lankás tájait?

S mint megnyílt értelembe az ige,
alászállhatok rejtelmeibe!...

Vérköreid, miként a rózsabokrok,
reszketnek szüntelen.
Viszik az örök áramot, hogy
orcádon nyíljon ki a szerelem
s méhednek áldott gyümölcse legyen.
Gyomrod érzékeny talaját
a sok gyökerecske át meg át
hímezi, finom fonalát
csomóba szőve, bontva bogját -
hogy nedűid sejtje gyűjtse sok raját
s lombos tüdőd szép cserjéi saját
dicsőségüket susogják!

Az örök anyag boldogan halad
benned a belek alagútjain
és gazdag életet nyer a salak
a buzgó vesék forró kútjain!

Hullámzó dombok emelkednek,
csillagképek rezegnek benned,
tavak mozdulnak, munkálnak gyárak,
sürög millió élő állat,
bogár,
hinár,
a kegyetlenség és a jóság;
nap süt, homályló északi fény borong -
tartalmaidban ott bolyong
az öntudatlan örökkévalóság.

5

Mint alvadt vérdarabok,
úgy hullnak eléd
ezek a szavak.
A lét dadog,
csak a törvény a tiszta beszéd.
De szorgos szerveim, kik újjászülnek
napról napra, már fölkészülnek,
hogy elnémuljanak.

De addig mind kiált -
Kit két ezer millió embernek
sokaságából kiszemelnek,
te egyetlen, te lágy
bölcső, erős sír, eleven ágy,
fogadj magadba!...

(Milyen magas e hajnali ég!
Seregek csillognak érceiben.
Bántja szemem a nagy fényesség.
El vagyok veszve, azt hiszem.
Hallom, amint fölöttem csattog,
ver a szivem.)

6

(Mellékdal)

(Visz a vonat, megyek utánad,
talán ma még meg is talállak,
talán kihűl e lángoló arc,
talán csendesen meg is szólalsz:

Csobog a langyos víz, fürödj meg!
Ime a kendő, törülközz meg!
Sül a hús, enyhítse étvágyad!
Ahol én fekszem, az az ágyad.)

1933. június


P.S.: Egyszer majd lesz ám normális bejegyzés is. De tényleg. Becsszóra.

Toszkán idill

Frances Mayes: Napsütötte Toszkána

Frances és férje, Ed, az amerikai házaspár sokak szemében elhamarkodott, de mindenki lelkében dédelgetett ötletet valósít meg akkor, amikor házat vesz a festői Toszkánában. Az olaszországi élet szépségeinek és nehézségeinek egyaránt krónikája ez a könyv, amiből megtanulhatjuk, hogyan újítsunk fel egy romos cortonai villát, hogyan húzzunk fel egy etruszk falat a kertünk végében, hogyan szüreteljünk olajbogyót és mindenekelőtt: hogyan főzzünk "olaszosan"? :)
A gasztronómiával teletűzdelt és sok olaszos bájjal és temperamentummal meghintett nemgalaxis útikalauz és felújítási munkanapló igazából felér egy nyaralással, főleg a februári zimankó közepén, hiszen minden lapja visszatükrözi a ragyogó itáliai napfényt és a pozitív életszemléletet. A gyönyörűbbnél gyönyörűbb olasz szavakon, mint rögtön a ház neve, a Bramasole, a costanaccio (ami egy toszkán édesség), esetleg a papperdelle (széles metélt), külön élvezet elmerengeni.
Az viszont tény, hogy a korábban látott film kedvéért "kissé" felturbózták a sztorit - a könyvből például rettenetesen hiányzott Marcello :):):)
Azzal együtt, hogy az írónő stílusa és kijelentései nem mindig voltak ínyemre, élvezettel süttettem magam a "toszkán Nap alatt".
9/10. A legjobb receptek kijegyzetelve, toszkánai élet nyaralás eltervezve :)
És egy jótanács: éhesen nem szabad olvasni ezt a könyvet, mert olyan lakomákat főz meg és ír le benne, hogy ihaj XD

A tények:  Olvastam: 2011. február 17. - március 3.
  Forrás: a magyartanárnőm (na ilyen se volt még :))
  Fordította: Sümegi Balázs
  Eredeti cím: Under the Toscan sun
  Terjdelem: 323 oldal
  Tericum Kiadó, 2001

Amikor a fehérvári molyok ötödszörre is összejöttek :)

Mivel én még csak zsenge blogoló vagyok, megkaptam a megtisztelő feladatot, hogy a fehérvári molyklub aktuális krónikása legyek, ezzel a saját előmenetelemet és a köz érdekeit is szolgálva. Tehát most summáját írom a tegnapi délutánnak-estének :)

A hivatalosan 13 órakkor kezdődő találkozó ismét a VOKE könyvtárban került megrendezésre, mindenki kedvenc könyvtárosa, Brigi jóvoltából, szerintem elmondhatjuk, hogy ez immár fehérvári molyok hivatalos könyvtára. Én csak 15 óra körül estem be a fránya suli miatt, ekkor már a társaság nagy része javában beszélgetett: @DAndrea, @Miestas, @Morn, @FruzsinaRacz, @janeeyre, @Zoltán, a meglepetésvendég @Princze és csodálatos vendégművésznőnk, @Nita_Könyvgalaxis :) Az asztal megrakva mindenféle földi jóval, szokás szerint, majd megérkeztek a többiek is, személy szerint @Nusii, @mazsa, @Amrita és @Eszter0119, és bele is vágtunk a délután fő programjába, az Activityzésbe. Két csoportban játszottunk, az egyikben Miestas, Princze, Nita, Angel és mazsa, a másikban Fruzsi, Morn, Zoltán és jómagam, valamint táblácskán a mi oldalunkat erősítette @piciszusz és @VikHtor is :) 

Nem is az a lényeg, hogy ki nyert (igen, az előbbi csapat :)), hanem hogy rengeteg mindent megtudtunk, például:

•  nem tudom lerajzolni az Urak és játékosokat, sőt, egyáltalán nem tudok rajzolni, a A legyek ura-rajzomon a legyeket madártól a kecskéig mindennek tippelték :)
• léteznek olyan könyvek, mint például a Kecskerúzs
• a Száz év magányt nagyon nehéz elmutogatni, viszont Zoltán simán ki tudja találni, sőt, a szerelemből a Szerelem a kolera idején-t is rávágta, elvéve ezzel Nitától az esélyt, hogy kolerában elhunyt emberek halmait rajzolhassa le :)
• nagyon meggyőző holttest tudok lenni a könyvtárban :)
• majdnem minden könyvcímben van állat, ami az esetek döntő többségében macska :)

A játék után szó szót követett, beszélgettünk a ferde hajlamú tanárokról, a röhejes nevekről és a horrorhoz fűződő viszonyunkról is. Hatalmas siker övezte Princze isteni sütijét, megtudtam, hogy a nude reading bizony sexy (mert én erről eddig bizony lemaradtam, pedig van benne valami :)) és láttunk igazi madárgyűrűket is, Amrita jóvoltából.
A könyvtári záróra és @peti_bácsi csatlakozása után a székhelyünket áttettük a Kafkabeatbe, ahol amíg el nem kezdődött a Barcsay Jenő Emlékzenekar érdekes, és bizony hangos koncertje, tovább folytattuk a beszélgetést, megtudtuk, milyen a meggysör (fura) valamint hogy Eszter szereti az Abbát és Angel-lel mindketten 30Y-fanok vagyunk :)
Itt ismételten köszönjük Zoltánnak, hogy elkísért minket a buszpályaudvarig, ahol Morn felszállt a hazafelé tartó buszra, Angel-lel pedig továbbmentünk, GYALOG!!! XD
Ha jól összeszámolom, 8 órát töltöttem el molykörben a délután folyamán, és talán nem meglepő, hogy alig tűnt valamennyinek. Közhely, de igaz: jó társaságban csak úgy repül az idő. És szerintem egy emberként örültünk, amikor Nita azt mondta, ez volt az egyik legjobb molytali, amin valaha részt vett :)
Jövő hónapban találkozunk!!! ;)
P.S.: Remélem, a küldetést sikeresen teljesítettem! :)

(Rém)Álmaim könyvtárosa

(Elöljáróban: nem ígértem, hogy csak könyvekről fogok írni, és főleg úgy, hogy alig van időm olvasni, más témákat is érinteni fogok. Én kérek elnézést.)

12 éves korom óta járok ugyanabba a könyvtárba, tehát már-már törzsközönségnek számítok. Először a gyerekrészlegen voltam tökéletesen otthon, aztán fokozatosan mélyedtem el a picike, de barátságos intézmény kínálatában. Volt egy kedvenc könyvárosom: mindig kontyban hordta a sötétbarna haját, finom szépségű volt, mint egy Austen-hősnő, és bármit kérdeztem vagy kértem tőle, mosolyogva válaszolt.
De aztán egyre ritkábban volt ott, és a másik könyvtárost már nem sikerült a szívembe zárnom, főleg egy sokat emlegetett incidens után, amikoris megérdeklődtem tőle, hogy mivel nem találom az Interjú a vámpírral-t a polcon, megnézné-e másik fiókkönyvárban vagy hasonló. Teljes döbbenettel bámult rám, én pedig teljesen döbbenettel vissza, miután kijelentette: "De hát az egy film!!!" Itt feladtam, inkább nem kérdeztem semmit, és nem voltak problémáim.
A végső csalódás azonban akkor ért, amikor a következő könyvtáros munkába állt, körülbelül fél éve. Semmiképp nem akarok felsőbbrendűnek tűnni, de egyszerűen: buta. Nem csak azért, mert azóta sem volt képes elsajátítani a számítógépes kölcsönzési rendszert, hanem mert a szavain, az írásán, a modorán látszik és hallatszik. Ez még önmagában nem lenne probléma, de hogy ezzel hétről hétre a könyvtárban kell szembesülnöm, nagyon fáj.
Mi családilag járunk könyvtárba, Anyu az öcsém és én, lerakjuk az asztalra a visszahozott könyveinket, a tetejükre az olvasójegyet, és szétszóródunk az érdeklődési területeinknek megfelelően, hogy aztán néha találkozzunk, megosszunk esetleges új felfedezéseket. Múltkor kedvenc könyvtárosunk kicsit összekeverte az olvasójegyeket, így az öcsém könyveit az anyu olvasójegyére kölcsönözte ki és fordítva. Ami nem lenne egetrengető probléma. Egyszer. De mindig történik valami gikszer, "ó, ezt a kölcsönzést most véletlenül visszavettem?", "most ezek a könyvek azokat amiket már leolvastam vagy amiket még nem?" und so weiter. Alapvetően türelmes ember vagyok, de ez már nekem is sok. Könyvekről főleg nem merem megkérdezni, amióta L.M. Alcott Jo fiai című regényének címében a Jo nála kiejtés szerint is "jó" volt, valamint láttam, hogy harmadik nekifutásra tudta azt leírni, hogy "október".
És közben vannak könyvtárosok, akiknek nincs állásuk, mert ilyen emberek töltik be? Hiába könyvtáros a hölgyemény, nem tudom kinézni belőle, hogy elolvasott akár egy klasszikusnak nevezhető könyvet. Biztosan nem osztaná a lelkesedésemet Shakespeare szonettjei, az orosz realista regények vagy a Nyugatos költők iránt.
Hiszem, hogy vannak olyan könyvtárosok, mert volt szerencsém találkozni már eggyel. (remélem, ha esetleg olvasod, Brigi, tudod, hogy rólad van szó :)) Aki szeret olvasni, akivel igazán lehet könyvekről beszélgetni. Aki nem csak úgy a könyvtárban dolgzozik, hanem tényleg könyvtáros.
Múltkor már javasolták többen, hogy akkor járjak másik könyvtárba. Valószínűleg elérkezett az ideje, ez a pénteki látogatás úgy felbosszantott, hogy legszívesebben sikoltoztam volna. Csak nehéz otthagyni a könyvtárat, ahol úgy igazán belevetetettem magam az olvasásba, ahol tudom, hova kell nyúlnom, hogy ott legyen a Rudolf trónörökösről szóló könyv, amit csak én olvastam, de már százszor, ahol az ingyenesen használható számítógépekre mindig túljelentkezés van, de a polcoknál csak egy-egy ember válogat, és ahol nincs egy épkézláb könyvtáros. De ez mégiscsak az én megszokott könyvtáram, és rossz érzés, hogy már nem szeretek odajárni.
Visszatérek a megyeibe, ahol 3 éve olyan elveszettnek éreztem magam az óriási polcok és a felnőttek között. Most viszont szükségem van rá, hogy visszadja a hitemet a könyvtár intézményében és a könyvtárosban, mint titulusban.

A szerelem sohasem változik. Csak az élet.

Lisa Jewell: Vince és Joy
Vince Mellon és Joy Downer szerencsés és szerencsétlen emberek egyszerre: egy kamaszkori nyaraláson találnak egymásra, és hihetetlen lelki kapocs alakul ki közöttük. De egy csúnya családi ügy miatt elszakadnak egymástól, és sok éven át nem is tudnak a másikról. De mindkettejükben ott motoszkál a gondolat: mi lehet Vele...?
Egyikük élete sem úgy alakul, ahogy tervezték: Joy mindennapjait egy rossz házasság keseríti meg egy férfival, akit sosem szeretett, Vince pedig hiába alapít családot, ez sem hozza meg a boldogságot. Nem tudják elfelejteni egymást, hiszen mintha a sors is azt akarná sugallni, hogy ők ketten összetartoznak. És végül, 500 oldalnyi viszontagság után sejthető, hogy Vince és Joy végre újra egymásra találnak.
Ez a regény engem nagyon felidegesített. Az elején magával ragadott a szerelem, hogy aztán a mű közepén a padlóra küldjön. És nem tudtam együttérezni sem Joy-jal, aki képes volt hozzámenni egy férfihoz, akit nem szeretett, és éveken keresztül volt hajlandó tűrni neki, Vince-szel szintén nem, hiszen nem tud kitörni a saját hétköznapiságból, nem látja, hogy a felesége megcsalja.
A főszereplők csak hosszú idő és szenvedés árán tudnak kitörni a saját kelepcéjükből, hogy végre folytathassák azt, ami azon a régi nyaraláson elkezdődött. De ezt soha nem tudjuk meg, mivel az írónő a gyönyörű végkifejlettől "menti meg" az olvasóját: Vince becsenget Joy ajtaján, és vége. Nagy kár.
Lehet, hogy az élet ilyen, hogy elsodródunk egymástól, hogy sokáig élünk boldogtalanul, reményvesztetten, hogy nem tudjuk áttörni a saját korlátainkat. És tudom, hogy nagyon szentimentális, de én egy romantikus regénytől másféle romantikát várnék.
Valószínűleg rosszkor talált meg, egyszerűen nem tudtam értékelni, még akkor sem, ha az igazi mondanivalóját értem. Értem én, csak fel nem foghatom.

6/10, ez most bizony nem "jött át".

A tények:
olvastam: 2011. január 20. - február 9.
forrás: városi könyvtár, Szfvár
eredeti cím: Vince and Joy
fordította: Vágó Anikó
terjedelem: 541 oldal
Ulpius-ház Könyvkiadó, 2009

Az Árnyékvilágon innen és túl

Spirit Bliss: Árnyékvilág

Bár alapvetően vonzódom a Twilight-tal kapcsolatos dolgokhoz, több ilyen témájú fanfiction-höz is volt már szerencsém, de Spirit Bliss írásai eddig elkerültek, mígnem aztán valamelyik nap az egyik osztálytársam kezében megláttam, és mivel még aznap elolvasta, azon nyomban kölcsön is adta. Vörös pöttyösben én még nem csalódtam (olyan nagyot), úgyhogy lelkesen vágtam bele az újabba.
A történet Adam Swansonról, a fiatal és hirtelen befutott színészről szól, aki egy fogadáson találkozik Camillával, egy festőlánnyal, aki a legtöbb nőnemű élőlénnyel ellentétben nem elvakult rajongással viseltetik Adam iránt. Alakulófélben lévő románcukat viszont megzavarja mind az Adam-et övező hisztéria, mind egy őt zaklató őrült rajongó, aki rajongása tárgyáért akár gyilkolni is képes...a vége viszont az abszolút, tökéletes, cukormázas happy end, mi más is lehetne :)
A történet klisék sorozata, ez már az ajánlóból kiderül, és körülbelül a negyedétől biztosan tudod, ki lesz a hunyó, valahogy mégis olvastatja magát. Bár nem szépirodalmi, a stílusa mégis gördülékeny, a szereplők szerethetők...kivéve talán Adam. Az író nem is titkolja, hogy a főhősét egy az egyben Robert Pattinson eddigi élete ihlette (sőt, a zárójelenetben maga Rob is megjelenik), ami nem is feltétlenül baj, de attól még lehetett volna legalább egy kicsit más...mert a kékesszürke szem és a folyamatos hajturkálás mintha túlzottan is ismerős lenne...
Spirit Bliss könyve párnapos, egyszeri kikapcsolódásnak remek, viszont nem venném egy kategóriába a szépirodalmi könyvekkel, sem a témát, sem a nyelvezetet tekintve, ami bár olvasmányos, mégis vannak benne olyan megbicsakló, "döcögős" mondatok, amit ebben az esetben nem róhatok fel a hanyag fordítónak sem. A romantika romantikus, talán túlzottan is az, de még mielőtt zavaróan cukormázba csapna át, történik valami tragikus is. Bár végig tudod, ki lesz a "gonosz", az utolsó harmadban azért még érnek váratlan fordulatok, amit értékelek, egyedül a végét érzem összecsapottnak és az a fajta túlcsordulás már az én romantikus lelkületemnek is sok :)
Kikapcsolt, megnevettetett, nem kellett rajta gondolkodni, és a Vörös pöttyös könyveknek az én szememben ez is az első számú küldetésük.
Számosítva 7/10-re értékelném, középkategóriás modell, nem szeretném hetente lekapni a polcról, viszont az íróját megjegyzem, mivel szerintem tudna ennél még jobbat is, azt pedig kíváncsian várom majd (csak ne Árnyékvilág 2. legyen, könyörgöm!!!!).

A tények:
olvastam: 2010. január 18. - január 20.
forrás: osztálytárs kezéből kinézve - nagyon meggyőző tudok lenni, ha könyvről van szó :)
terjedelem: 349 oldal (az olvasói véleményeket túlzott elfogultságuk miatt nem bírtam végigolvasni, így azt nem számolom bele, én kérek elnézést)
Könyvmolyképző Kiadó, 2010