Amikor a fehérvári molyok ötödszörre is összejöttek :)

Mivel én még csak zsenge blogoló vagyok, megkaptam a megtisztelő feladatot, hogy a fehérvári molyklub aktuális krónikása legyek, ezzel a saját előmenetelemet és a köz érdekeit is szolgálva. Tehát most summáját írom a tegnapi délutánnak-estének :)

A hivatalosan 13 órakkor kezdődő találkozó ismét a VOKE könyvtárban került megrendezésre, mindenki kedvenc könyvtárosa, Brigi jóvoltából, szerintem elmondhatjuk, hogy ez immár fehérvári molyok hivatalos könyvtára. Én csak 15 óra körül estem be a fránya suli miatt, ekkor már a társaság nagy része javában beszélgetett: @DAndrea, @Miestas, @Morn, @FruzsinaRacz, @janeeyre, @Zoltán, a meglepetésvendég @Princze és csodálatos vendégművésznőnk, @Nita_Könyvgalaxis :) Az asztal megrakva mindenféle földi jóval, szokás szerint, majd megérkeztek a többiek is, személy szerint @Nusii, @mazsa, @Amrita és @Eszter0119, és bele is vágtunk a délután fő programjába, az Activityzésbe. Két csoportban játszottunk, az egyikben Miestas, Princze, Nita, Angel és mazsa, a másikban Fruzsi, Morn, Zoltán és jómagam, valamint táblácskán a mi oldalunkat erősítette @piciszusz és @VikHtor is :) 

Nem is az a lényeg, hogy ki nyert (igen, az előbbi csapat :)), hanem hogy rengeteg mindent megtudtunk, például:

•  nem tudom lerajzolni az Urak és játékosokat, sőt, egyáltalán nem tudok rajzolni, a A legyek ura-rajzomon a legyeket madártól a kecskéig mindennek tippelték :)
• léteznek olyan könyvek, mint például a Kecskerúzs
• a Száz év magányt nagyon nehéz elmutogatni, viszont Zoltán simán ki tudja találni, sőt, a szerelemből a Szerelem a kolera idején-t is rávágta, elvéve ezzel Nitától az esélyt, hogy kolerában elhunyt emberek halmait rajzolhassa le :)
• nagyon meggyőző holttest tudok lenni a könyvtárban :)
• majdnem minden könyvcímben van állat, ami az esetek döntő többségében macska :)

A játék után szó szót követett, beszélgettünk a ferde hajlamú tanárokról, a röhejes nevekről és a horrorhoz fűződő viszonyunkról is. Hatalmas siker övezte Princze isteni sütijét, megtudtam, hogy a nude reading bizony sexy (mert én erről eddig bizony lemaradtam, pedig van benne valami :)) és láttunk igazi madárgyűrűket is, Amrita jóvoltából.
A könyvtári záróra és @peti_bácsi csatlakozása után a székhelyünket áttettük a Kafkabeatbe, ahol amíg el nem kezdődött a Barcsay Jenő Emlékzenekar érdekes, és bizony hangos koncertje, tovább folytattuk a beszélgetést, megtudtuk, milyen a meggysör (fura) valamint hogy Eszter szereti az Abbát és Angel-lel mindketten 30Y-fanok vagyunk :)
Itt ismételten köszönjük Zoltánnak, hogy elkísért minket a buszpályaudvarig, ahol Morn felszállt a hazafelé tartó buszra, Angel-lel pedig továbbmentünk, GYALOG!!! XD
Ha jól összeszámolom, 8 órát töltöttem el molykörben a délután folyamán, és talán nem meglepő, hogy alig tűnt valamennyinek. Közhely, de igaz: jó társaságban csak úgy repül az idő. És szerintem egy emberként örültünk, amikor Nita azt mondta, ez volt az egyik legjobb molytali, amin valaha részt vett :)
Jövő hónapban találkozunk!!! ;)
P.S.: Remélem, a küldetést sikeresen teljesítettem! :)

(Rém)Álmaim könyvtárosa

(Elöljáróban: nem ígértem, hogy csak könyvekről fogok írni, és főleg úgy, hogy alig van időm olvasni, más témákat is érinteni fogok. Én kérek elnézést.)

12 éves korom óta járok ugyanabba a könyvtárba, tehát már-már törzsközönségnek számítok. Először a gyerekrészlegen voltam tökéletesen otthon, aztán fokozatosan mélyedtem el a picike, de barátságos intézmény kínálatában. Volt egy kedvenc könyvárosom: mindig kontyban hordta a sötétbarna haját, finom szépségű volt, mint egy Austen-hősnő, és bármit kérdeztem vagy kértem tőle, mosolyogva válaszolt.
De aztán egyre ritkábban volt ott, és a másik könyvtárost már nem sikerült a szívembe zárnom, főleg egy sokat emlegetett incidens után, amikoris megérdeklődtem tőle, hogy mivel nem találom az Interjú a vámpírral-t a polcon, megnézné-e másik fiókkönyvárban vagy hasonló. Teljes döbbenettel bámult rám, én pedig teljesen döbbenettel vissza, miután kijelentette: "De hát az egy film!!!" Itt feladtam, inkább nem kérdeztem semmit, és nem voltak problémáim.
A végső csalódás azonban akkor ért, amikor a következő könyvtáros munkába állt, körülbelül fél éve. Semmiképp nem akarok felsőbbrendűnek tűnni, de egyszerűen: buta. Nem csak azért, mert azóta sem volt képes elsajátítani a számítógépes kölcsönzési rendszert, hanem mert a szavain, az írásán, a modorán látszik és hallatszik. Ez még önmagában nem lenne probléma, de hogy ezzel hétről hétre a könyvtárban kell szembesülnöm, nagyon fáj.
Mi családilag járunk könyvtárba, Anyu az öcsém és én, lerakjuk az asztalra a visszahozott könyveinket, a tetejükre az olvasójegyet, és szétszóródunk az érdeklődési területeinknek megfelelően, hogy aztán néha találkozzunk, megosszunk esetleges új felfedezéseket. Múltkor kedvenc könyvtárosunk kicsit összekeverte az olvasójegyeket, így az öcsém könyveit az anyu olvasójegyére kölcsönözte ki és fordítva. Ami nem lenne egetrengető probléma. Egyszer. De mindig történik valami gikszer, "ó, ezt a kölcsönzést most véletlenül visszavettem?", "most ezek a könyvek azokat amiket már leolvastam vagy amiket még nem?" und so weiter. Alapvetően türelmes ember vagyok, de ez már nekem is sok. Könyvekről főleg nem merem megkérdezni, amióta L.M. Alcott Jo fiai című regényének címében a Jo nála kiejtés szerint is "jó" volt, valamint láttam, hogy harmadik nekifutásra tudta azt leírni, hogy "október".
És közben vannak könyvtárosok, akiknek nincs állásuk, mert ilyen emberek töltik be? Hiába könyvtáros a hölgyemény, nem tudom kinézni belőle, hogy elolvasott akár egy klasszikusnak nevezhető könyvet. Biztosan nem osztaná a lelkesedésemet Shakespeare szonettjei, az orosz realista regények vagy a Nyugatos költők iránt.
Hiszem, hogy vannak olyan könyvtárosok, mert volt szerencsém találkozni már eggyel. (remélem, ha esetleg olvasod, Brigi, tudod, hogy rólad van szó :)) Aki szeret olvasni, akivel igazán lehet könyvekről beszélgetni. Aki nem csak úgy a könyvtárban dolgzozik, hanem tényleg könyvtáros.
Múltkor már javasolták többen, hogy akkor járjak másik könyvtárba. Valószínűleg elérkezett az ideje, ez a pénteki látogatás úgy felbosszantott, hogy legszívesebben sikoltoztam volna. Csak nehéz otthagyni a könyvtárat, ahol úgy igazán belevetetettem magam az olvasásba, ahol tudom, hova kell nyúlnom, hogy ott legyen a Rudolf trónörökösről szóló könyv, amit csak én olvastam, de már százszor, ahol az ingyenesen használható számítógépekre mindig túljelentkezés van, de a polcoknál csak egy-egy ember válogat, és ahol nincs egy épkézláb könyvtáros. De ez mégiscsak az én megszokott könyvtáram, és rossz érzés, hogy már nem szeretek odajárni.
Visszatérek a megyeibe, ahol 3 éve olyan elveszettnek éreztem magam az óriási polcok és a felnőttek között. Most viszont szükségem van rá, hogy visszadja a hitemet a könyvtár intézményében és a könyvtárosban, mint titulusban.

A szerelem sohasem változik. Csak az élet.

Lisa Jewell: Vince és Joy
Vince Mellon és Joy Downer szerencsés és szerencsétlen emberek egyszerre: egy kamaszkori nyaraláson találnak egymásra, és hihetetlen lelki kapocs alakul ki közöttük. De egy csúnya családi ügy miatt elszakadnak egymástól, és sok éven át nem is tudnak a másikról. De mindkettejükben ott motoszkál a gondolat: mi lehet Vele...?
Egyikük élete sem úgy alakul, ahogy tervezték: Joy mindennapjait egy rossz házasság keseríti meg egy férfival, akit sosem szeretett, Vince pedig hiába alapít családot, ez sem hozza meg a boldogságot. Nem tudják elfelejteni egymást, hiszen mintha a sors is azt akarná sugallni, hogy ők ketten összetartoznak. És végül, 500 oldalnyi viszontagság után sejthető, hogy Vince és Joy végre újra egymásra találnak.
Ez a regény engem nagyon felidegesített. Az elején magával ragadott a szerelem, hogy aztán a mű közepén a padlóra küldjön. És nem tudtam együttérezni sem Joy-jal, aki képes volt hozzámenni egy férfihoz, akit nem szeretett, és éveken keresztül volt hajlandó tűrni neki, Vince-szel szintén nem, hiszen nem tud kitörni a saját hétköznapiságból, nem látja, hogy a felesége megcsalja.
A főszereplők csak hosszú idő és szenvedés árán tudnak kitörni a saját kelepcéjükből, hogy végre folytathassák azt, ami azon a régi nyaraláson elkezdődött. De ezt soha nem tudjuk meg, mivel az írónő a gyönyörű végkifejlettől "menti meg" az olvasóját: Vince becsenget Joy ajtaján, és vége. Nagy kár.
Lehet, hogy az élet ilyen, hogy elsodródunk egymástól, hogy sokáig élünk boldogtalanul, reményvesztetten, hogy nem tudjuk áttörni a saját korlátainkat. És tudom, hogy nagyon szentimentális, de én egy romantikus regénytől másféle romantikát várnék.
Valószínűleg rosszkor talált meg, egyszerűen nem tudtam értékelni, még akkor sem, ha az igazi mondanivalóját értem. Értem én, csak fel nem foghatom.

6/10, ez most bizony nem "jött át".

A tények:
olvastam: 2011. január 20. - február 9.
forrás: városi könyvtár, Szfvár
eredeti cím: Vince and Joy
fordította: Vágó Anikó
terjedelem: 541 oldal
Ulpius-ház Könyvkiadó, 2009